Bor Barna nyolcaddöntős

MTI
Bor Barna megnyerte első mérkőzését, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a Rio de Janeiró-i olimpia cselgáncstornáján.

A háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós a vb-harmadik és tízszeres Afrika-bajnok tunéziai Faicel Dzsaballahhal találkozott az első körben, akit eddig háromszor legyőzött, kétszer pedig kikapott tőle. A hatodik meccset egy leszorításra kapott ipponnal Bor nyerte.

Az első két perc fogáskereséssel telt, de a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Bor volt az aktívabb, így Dzsaballahot megintette a mérkőzésvezető.

A folytatásban az Atomerőmű dzsúdósa befogta a 2013-ban vb-harmadik ellenfele karját, és földre vitte, amiért jukót kapott, majd egy akciót megkontrázva leszorította Dzsaballahot, így ipponnal ért véget az összecsapás.

„Bíztam magamban, és ez a legfontosabb. Szerencsére rá tudtam erőltetni ezt az előre menős taktikámat, és egyszerűen felőröltem” – értékelt a 29 éves magyar cselgáncsozó. Következő ellenfele a Pánamerikai Játékokon négyszer bronzérmes kubai Alex Garcia Mendoza lesz, akit megvert eddigi két meccsükön.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni