A 22-es csapdája

mti
Miskolczi Julianna a 22. helyen végzett a kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számában a riói olimpia csütörtöki versenynapján.

A 32 éves sportoló fő száma a légpuska, 50 méteren ritkán versenyez, így nem is lehettek döntős reményei csütörtökön, sőt, a 37 riói induló közül neki volt a legrosszabb eredménye a nevezési listán, mindössze 563 kör.

A Komáromi VSE sportolója a légpuskában elért 22. helye után nagyon csalódott volt, ám az összetettre érezhetően túltette magát ezen. A puskások térdelő helyzetben kezdtek, Miskolczi pedig 193 körrel zárt, majd következett a fekvő 20 lövés, melyben 195 kört lőtt, s már ekkor látszott, hogy nem fog a mezőny végén végezni.

Az álló szakasz előtt nagyon sok próbalövést adott le, majd az „éles” sorozatát egy nyolcassal kezdte, ezt pedig egy kilences követte. A lövések között sokat várt, többször visszatette fegyverét, ám a folytatásban egyre pontosabban célzott. Az első tíz lövést végül 93, a másodikat pedig 96 körrel zárta, összesítésben pedig 577 kör lett az eredménye, amivel a 37 lövő közül a 22. helyet szerezte meg.

„Igazából boldog vagyok, mert egész jó lett a térdelőm, a fekvő az annyira talán nem, de ez még belefér, s az álló sem lett annyira borzasztó, mert ahhoz képest, hogy nyolcassal kezdtem, egész jól összeszedtem magam” – nyilatkozta az MTI-nek

Miskolczi, hozzátéve, hogy lánya születése után szinte egyáltalán nem lőtt 50 méteren, mert az nagyon időigényes, de a jövőben mindenképpen tervezi, hogy nagyobb hangsúlyt fektet rá. „A légfegyveres 22. hely miatt nagyon csalódott voltam, azt nehéz volt elfogadnom, sokkal többet vártam, ezzel a 22. hellyel viszont meg vagyok elégedve.”

Az Olimpiai Sportlövőközpontban vasárnapig tartanak a versenyek, s még két számban lesz magyar. Pénteken Sidi Péter és Szabián Norbert a kisöbű szabadpuska fekvő, vasárnap pedig Sidi és Péni István a kisöbű szabadpuska összetett számban szerepel.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni