A Simon Béla, Juhász Adrián evezős duó a B döntőben folytatja

MTI
A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes a negyedik helyen végzett keddi középfutamában, így a folytatásban a B döntőben, azaz a 7-12. helyért versenyezhet a riói olimpián.

A szolnoki Tisza Evezős Egylet idén Európa-bajnokságot nyert kettőse csütörtökön fejezi be szereplését a játékokon.

A magyarok a címvédő és világbajnok új-zélandi Eric Murray, Hamish Bond duóval, valamint egy-egy szerb, cseh, dél-afrikai és brit kettőssel kerültek egy futamba, ahol az első három hely ért finálét. Simonék szokásukhoz híven óvatosan kezdtek, egészen a hajráig az utolsó helyen lapátoltak. Ugyan az utolsó métereken remek finisükkel megelőzték a szerbeket és a cseheket, az élen haladó új-zélandi, dél-afrikai, brit triótól nagyon messze voltak, így nem jutottak be a döntőbe.

„Nincs miért szégyenkeznünk, nagyon erős csapatokkal kellett megküzdenünk, az első három között végzettek gyakorlatilag a világbajnoki dobogósok voltak” – mondta az M4 Sportnak Juhász Adrián. „Erős tolószeles volt a pálya, így életünk egyik legjobb idejét eveztük. Igyekszünk jól felkészülni a B döntőre, kipihenni magunkat addig, bár az is kemény verseny lesz.”

A szám B fináléját csütörtökön rendezik a Rodrigo de Freitas Lagúnában. Korábban az egypárevezősben versenyző Pétervári-Molnár Bendegúz negyedik lett negyeddöntős futamában, így nem jutott be a legjobb 12 közé, s a folytatásban – szerdán – az alsóági középfutamban szerepel.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni