Storck bizakodik a jövőt illetően

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck a franciaországi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, Belgiumtól elszenvedett 4-0-ás vereség után már előre tekint.

Az M4 Sport által megkérdezett német szakvezető először gratulált a csapatnak az Eb-n nyújtott teljesítményhez. "Le a kalappal a játékosok előtt! Azt gondolom, hogy optimisták lehetünk a jövőt illetően. A múlt elmúlt, nagy feladatok állnak előttünk, a vb-selejtezőkre kell koncentrálnunk" - nyilatkozta a szakember.

A belgákra visszatérve Storck azt mondta, hogy ezúttal rendkívül nehéz ellenféllel találta szemben magát a válogatott. "Az első félidőben nem voltunk elég bátrak előre menni, túlságosan tiszteltük őket,  a második félidőben már volt néhány lehetőségünk. Kicsit korán jött a második gól, éppen szerettem volna cserélni" - értékelt a kapitány, majd hozzátette: megmutatta a csapat, hogy tud játszani, szeretne fejlődni.

"Tényleg optimista vagyok. Azt gondolom, boldoggá tettük az embereket, visszaadtunk valamit. Az Eb-n is megmutattuk, hogy képesek vagyunk küzdeni, nemzetközi szinten is tudunk jól teljesíteni" - mondta Storck.

"Ismertem a valószínűsíthető teljesítményünket, de nem számítottam csoportelsőségre. Szépen fejlődtünk a torna során" - értékelte az egész kontinensviadalt Storck.

Kollégája, Marc Wilmots elégedetten és boldogan nyilatkozott. Azt nevezte a meccs kulcsának, hogy játékosainak sikerült gyorsan és pontosan járatnia a labdát, amivel a magyar védelem mögé tudtak kerülni. Ami nem tetszett neki, hogy szerinte csapata az első félidőben eldönthette volna a továbbjutást, ám a kihagyott helyzetek miatt ez nem sikerült.

A meccs legjobbjának választott Eden Hazard kijelentette, ez volt eddigi legjobb meccse a belga nemzeti tizenegyben, de arra figyelmeztetett, hogy ezt a teljesítményt nem valószínű, hogy egyénileg és csapat szinten is meg lehetne ismételni a Wales elleni negyeddöntőben. Kiemelte, az eredmény ellenére nem volt könnyű találkozó, ugyanis csak a hajrában tudták eldönteni a meccset.