Musorujsag
Élő Eredmények

Közel 600 versenyző indul a győri sportlövő Eb-n

MTI
A végleges nevezések alapján 46 ország 593 versenyzője vesz majd részt a jövő szerdán kezdődő, győri 10 méteres sportlövő Európa-bajnokságon, a sportág utolsó riói kvótaszerző versenyén.

A szerdán kezdődő és szombaton záruló kontinensviadal sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyar csapat maximális létszámú, 36 fős lesz. A versenyzőkkel szemben négy-öt érem az elvárás, illetve további döntős szereplésekre, és nem utolsósorban egy olimpiai kvóta megszerzésére is számít a szakvezetés.

Győrik Csaba szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy a remélt újabb indulási joggal hatra nőne a Rióban szereplő magyar sportlövők száma, ami a szövetség előzetes elvárásainak – 3-6 kvóta – a maximuma. A kapitány a remélt kvótára a női légpuskásoknál látja a legnagyobb esélyt, de az utóbbi időben a férfi és női légpisztolyosoknál is értek el olyan eredményeket a magyarok, amelyekkel meg lehet szerezni a riói repülőjegyet. Az Eb negyedik olimpiai számában, férfi légpuskában a kvóta szempontjából már nincs tétje a versenynek a hazai lövők számára, Sidi Péter és Péni István révén ugyanis Magyarország már begyűjtötte a maximálisan elérhető két kvalifikációt.

Sidi Péter - MTI Fotó: MOB/Szalmás Péter Sidi Péter – MTI Fotó: MOB/Szalmás Péter

A csütörtöki sajtóeseményen az egyik legnagyobb magyar kvótaesélyes, a 2014-es Eb-győztes puskás, Miskolczi Julianna is jelen volt, s elmondta, ezen a versenyen nem a helyezés, hanem az olimpiai hely kivívása a legfontosabb a számára. Megjegyezte, tapasztalatai alapján akár az is elképzelhető, hogy még döntős eredmény sem kell majd ahhoz, hogy a számonként kiosztandó három kvóta egyikét megszerezze valaki, a döntőbe kerülés pedig már szinte biztosan elég lehet.

A négynapos Eb-n az alapversenyeket az Audi Arénában, míg a finálékat a közvetlenül mellette található Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezik meg.

Az Európa-bajnok Miskolczi Julianna az M4 Sportnak elmondta, időről időre lő biztató eredményeket, így most is alig várja, hogy versenyezhessen:

Sinka László, a szövetség főtitkára, az Eb szervező bizottságának elnöke elmondta: egy éve dolgoznak azért, hogy a viadalt magas színvonalon tudják megrendezni. Hozzátette, a kiváló rendezés kötelességük is, többek között azért, mert ez a verseny is segíthet a 2024-es olimpia rendezéséért folytatott küzdelemben. Megfogalmazása szerint egy jól sikerült Eb híre a magyar pályázat felé fordíthat olyat is, aki szavazati joggal bír a 2017-es helyszínkijelölő voksoláson. Amint mondta, a cél, hogy a vendégeket maximálisan kiszolgálják, s mindenki elégedetten távozzon majd Győrből.

Sinka László a verseny technikai hátterével kapcsolatban kiemelte, hogy az Audi Arénába kétszer 40 lőállást állítanak fel, a Magvassy Sportcsarnokban pedig a nyolcas döntőkre összesen tízet, ezek mellett külön lőállásokat kapnak a futócéllövők. Megjegyezte, az eszközök értéke több mint 200 millió forint, a korszerű berendezések nagy része a magyar sportlövők birtokában marad, s átkerül majd a Fehér úti lőtérre, melynek felújítását idén ősszel fejezik be.

Simicskó István honvédelmi miniszter elmondása szerint nagy örömmel vállalta el az Eb fővédnöki tisztét, különösen úgy, hogy már sportállamtitkárként is szorosan együttműködött és jó kapcsolatot ápolt az MSSZ vezetőivel mind az Eb, mind a kiemelt sportági támogatási program kapcsán.

Simicskó István - MTI Fotó: Varga György Simicskó István – MTI Fotó: Varga György

A miniszter szintén hangsúlyozta az Európa-bajnokság fontosságát a 2024-es olimpiai pályázat szempontjából. Egyúttal jelezte, a minisztérium vezetőjeként is célja, hogy szoros legyen a kapcsolat a sportlövőkkel. Ennek egyik eredményeként Nagy Györggyel, az MSSZ elnökével meg is állapodtak abban, hogy a lehető legtöbb helyen az országban – akár járásonként – létrehoznak majd közösen olyan klubokat, melyekben lőni lehet.

Győrt Rózsavölgyi László, a város sportbizottságának elnöke képviselte a budapesti sajtóeseményen, melyen azt emelte ki, hogy a légfegyveres Eb az év egyik legfontosabb nemzetközi versenye lesz a megyeszékhelyen, s úgy fogják fel a viadalt, mint egy fontos próbát a jövő nyári EYOF-ra, az európai ifjúsági olimpiai fesztiválra. Tájékoztatása szerint mindkét csarnok készen áll majd a versenyre, melyen számos önkéntes segíti a résztvevőket.
A sajtóeseményen Nagy György az Eb főszponzori szerződését is aláírta a Ford magyarországi képviseletével, melytől az anyagi támogatáson túl 12 járműből álló flottát is kaptak a kontinensviadalra.

További tartalmak