Musorujsag
Élő Eredmények

Így készül a sorsdöntő Eb-meccsre a futsalválogatott

M4/telesport.hu
A szövetségi kapitány és a játékosok szerint is a zárt védekezésre és a kontratámadásokra kell koncentrálnia a magyar futsalválogatottnak a belgrádi Európa-bajnokság ukránok elleni csoportmeccsén, amely a nyolc közé jutásról fog dönteni.

Mint ismeretes, a mieink az első fordulóban három góllal kaptak ki a hatszoros Európa-bajnok, világranglista-vezető spanyoloktól. A magyarok csütörtökön 21 órától az ukránokkal csapnak össze, a háromcsapatos csoportból az első kettő jut tovább a negyeddöntőbe.

Sito Rivera a szerdai szünnapon is edzést tartott a csapatnak. A spanyol szakember az M4 Sportnak elmondta, a csütörtöki mérkőzés a védekezésről fog szólni, de támadni is kell, mert ezen a szinten már nehéz kapott gól nélkül hozni egy meccset. „Három gólt kellene rúgnunk ahhoz, hogy továbbjuthassunk. Védekezni, kontrázni kell nagyon jól, illetve a pontrúgásokat, szögleteket kell kihasználnunk.”

A kapitány hozzátette, elképzelhető, hogy egy döntetlen is elég lenne a negyeddöntőbe jutáshoz, de a csapat úgy fog kifutni a pályára, hogy nyerni szeretne Ukrajna ellen.

„Mikor nyerjünk, ha nem most, az Európa-bajnokságon?” – nyilatkozta Szeghy Szabolcs. A játékos emlékeztetett rá, hogy két éve már sikerült legyőzni az ukránokat, szerinte most is reális esély van szoros eredményt elérni ellenük. „Lehet, hogy egy döntetlen is elég, de a győzelemre törekszünk.”

A kapitányhoz hasonlóan Szeghy is úgy véli, hogy a csütörtöki meccsen kulcsfontosságú lesz a zárt védekezés és a letámadás.

Harnisch Ákos véleménye szerint a csapat önbizalmával nem lesz probléma. „Egy olyan csapattal fogunk játszani, amelyik ugyan a világranglistán előttünk van, de úgy gondolom, hogy ez játékban nem fog látszani.”

A teljes riportért kattintson a lejátszóra!

A csütörtöki mérkőzés 21 órakor, az M4 és a telesport.hu felvezető műsora 20:30-kor kezdődik.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="431564"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Magyarország-Spanyolország csoportmeccs a futsal Eb-n
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/02/K_EPA20160202148-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Történelmet írhat a futsal-válogatott
A magyar futsal-válogatott harmadszor vesz részt a sportág Európa-bajnokságán, s ha megszerzi története első győzelmét a kontinensviadalon, akkor nyolc közé juthat a kedden kezdődő belgrádi Eb-n.
Magyar futball
Ismét nyert a magyar futsalválogatott
A februári, belgrádi Eb-re készülő magyar futsalválogatott 4-2-re legyőzte Libanon csapatát a Dunaújvárosban rendezett szombati barátságos mérkőzésen.
Magyar futball