Musorujsag
Élő Eredmények
 

Guti, Wenger és még hat jelölt a Real Madrid kispadjára

Zinédine Zidane csütörtöki lemondása óta a nemzetközi sportsajtó azt találgatja, ki kerülhet a királyi gárda élére. Egy „tuti befutó”, egy öreg róka, egy szövetségi kapitány, két egykori realos és három olasz nyolcas listánkon.

Mauricio Pochettino (Tottenham)


A szezon során a Tottenham menedzserét heti rendszerességgel boronálták össze a madridiakkal, akik egyszer sem tagadták, hogy szívesen látnák a kispadon. A bukik szerint is a Spurs 46 esztendős trénere az egyik legesélyesebb, még akkor is, ha éppen múlt héten hosszabbított öt évre az észak-londoniakkal. Az angol sajtó szerint azonban szerződésébe nem került kivásárlási záradék, így „szabadon” (nem kevés pénzért) távozhatna Spanyolországba, amely nem lenne ismeretlen számára, hiszen játékosként hat évet, edzőként hármat húzott le az Espanyolnál. Vélhetően a szurkolók is elégedettek lennének a 20-szoros válogatott argentinnal, akit ugyan eddig elkerültek a trófeák, stílusos focit játszott a Tottenhammel. No és kellően utálja a Barcelonát.

Mauricio Pochettino és Zinadine Zidane (Fotó: Getty Images/AFP/Ian Kington) Pochettino jókedvűen nevetgélhetett a BL-csoportkörben, amelyből a Realt megelőzve, csoportelsőként jutott tovább a Tottenham (Fotó: Getty Images/AFP/Ian Kington)


Arséne Wenger (csapat nélkül)


A tapasztalt francia kitöltötte idejét az Arsenalnál, 22 év után távozott az Ágyúsoktól, de 68 évesen sem gondolkodik a visszavonuláson. Évekkel, évtizedekkel ezelőtt Wenger is napi szereplője a spanyol sajtónak, mikor Real-edzőket kerestek, és most, hogy elengedték a kezét Londonban, ismét a legesélyesebb jelöltek között emlegetik. Némiképp azért furcsa lenne madridi kinevezése, hiszen alapvetően rövid távon gondolkodhatnak benne (nem mintha bárki sokáig húzná a Real-kispadon), márpedig arra talán nem ő a legalkalmasabb ember. Nagyszerű csapatokat épített, sok kiváló játékost adott a labdarúgásnak, de európai kupaporondon, amely leginkább számít a spanyol fővárosban, nem nyert semmit, ez pedig komoly érv ellene.

epa06733083 Arsenal manager Arsene Wenger looks on before the English Premier League soccer match between Huddersfield Town and Arsenal FC in Huddersfield, Britain, 13 May 2018.  EPA/RUI VIEIRA EDITORIAL USE ONLY. No use with unauthorised audio, video, data, fixture lists, club/league logos 'live' services. Online in-match use limited to 75 images, no video emulation. No use in betting, games or single club/league/player publications. Utolsó Arsenal-meccsén ellopta a showt, ami nem csoda, hiszen két évtizeden át szolgálta az Ágyúsokat (Fotó: EPA/RUI VIEIRA)


Guti (Real Madrid U19)


Becsületes nevén José María Gutiérrez Hernándezre mindenki jó szívvel gondol, aki látta játszani a 2000-es évek Realját. A madridi nevelésű játékos csatárként végigjárta a klub szamárlétráját, kezdetben a nagycsapatnál is támadóként számoltak vele, ám a „galaktikus” időkben a középpályára szorult vissza, és ott cipelte a zongorát. Zidane, Figo, Ronaldo és Beckham csapattársaként testközelből láthatta tehát, hogy tucatnyi világsztárt hogyan lehet eredményes csapattá kovácsolni. A 41 éves Guti jelenleg az U19-es csapatot irányítja, és sokat elmond kvalitásairól, hogy a két olasz edzőlegenda, Carlo Ancelotti és Fabio Capello is benne látja Zidane utódját.

MADRID, SPAIN - MARCH 08:  Head coach Jose Maria Gutierrez alias Guti of Real Madrid CF holds the ball during the UEFA Youth League Quarter Final match between Real Madrid CF and AFC Ajax at Estadio Alfredo Di Stefano on March 8, 2017 in Madrid, Spain.  (Photo by Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images) Guti játékosként három Bajnokok Ligáját nyert a királyiakkal (Fotó: Getty Images/Gonzalo Arroyo Moreno)


Antonio Conte (Chelsea)


Nyílt titok, hogy a londoni Kékeknél már szezon közben keresték a megalkuvást nem tűrő olasz szakember utódját, így minden bizonnyal ő is könnyen elérhető lenne a Real számára. A Juventusnál és a Chelsea-nél dolgozott, tehát tudja kezelni a nyomást, igaz Wengerhez hasonlóan vele kapcsolatban is el lehet mondani, hogy csak hazai színtéren bizonyított igazán, Európában egyelőre elkerülték a sikerek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy maximálisan az eredményt helyezi előtérbe a szép játékkal szemben (értsd: célfocit játszat csapatával), már rögtön nem lehet olyan vonzó a rendkívül finnyás és válogatós madridi közönségnek.

Antonio Conte (Fotó: EPA/Andy Rain) Conte harciasságát biztosan díjaznák Madridban (Fotó: EPA/Andy Rain)


Joachim Löw (Németország)


A spanyol sajtó szerint a mindenható klubelnök, Florentino Pérez odavan a német szövetségi kapitányért, ami egyben azt is jelenti, hogy ott a helye a komoly jelöltek között annak ellenére, hogy most hosszabbította meg szerződését 2022-ig. Tizenkét éve irányítja a Nationalelfet, amellyel 2010-ben vb-bronzérmet szerzett, 2014-ben világbajnok lett, tavaly pedig megnyerte a Konföderációs Kupát, ami megsüvegelendő, klubszinten azonban nem sokat tud felülmutatni. Persze nem kezdő klubedzőről beszélünk, hét kisebb klubot is irányított, legnagyobb sikereit a Lisztes Krisztiánt is soriban tudó Stuttgarttal aratta, amellyel kupagyőzelemig és UEFA-kupa-döntőig jutott. Ez kicsit soványka lehet egy Real Madrid-szintű klubnál, ráadásul maga Löw is kizártnak tartja, hogy ő vegye át Zidane helyét, bár mit is mondana a világbajnokság kezdete előtt két héttel.

A német válogatott tiroli edzőtáborában Löwnek csak a világbajnokságon jár az agya (Fotó: EPA/SASCHA STEINBACH)


Maurizio Sarri (csapat nélkül)


Mindent elmond az 59 éves olasz szakemberről, hogy az utóbbi három évben olyan csapatot épített Nápolyban, amely meg tudta szorongatni a Juventust az olasz bajnokságban, ráadásul mindezt tetszetős játékkal tette. A nagy dohányos hírében álló mester és a Napoli útjai szezon végén szétváltak, de még egy évig szerződés köti a klubhoz, azaz alkudozni kell a nápolyiakkal, amennyiben valaki igényt tart a szolgálataira. A hírek szerint válogathat az ajánlatok között, a Chelsea-nél például az egyik legnagyobb esélyesként emlegetik. A fogadóirodák azonban azt sem tartják kizártnak, hogy a Real is beszáll a licitbe, és Fabio Capello szerint is illene a spanyol fővárosba.

Sarrit nagyon szerették Nápolyban, ahol két ezüstöt és egy bronzot szerzett az olasz bajnokságban (Fotó: EPA/CESARE ABBATE)


Massimiliano Allegri (Juventus)


A Juventus trénere a harmadik olasz edző, akit a Reallal kapcsolatban emlegetnek, de vele is az a probléma, ami honfitársaival: nem nyert semmit a nemzetközi kupaporondon. Persze amellett, hogy a Milannal és a Juvéval (a torinóiakkal négyszer) is bajnok lett odahaza, azért kétszer eljutott a Bajnokok Ligája döntőjéig, ahol 2015-ben a Barca, tavaly pedig éppen a Real állta útját. Korábban többször az Arsenallal hozták hírbe, ám Unai Emery londoni kinevezése után lehet, hogy Madrid felé fordítja tekintetét, ahol sokak szerint meg tudná ismételni a Blancók korábbi olasz edzőinek sikereit.

Zinedine Zidane és Massimiliano Allegri a Real Madrid-Juventus BL-negyeddöntőben (Fotó: EPA/Juanjo Martin) Allegrinek nincsenek jó emlékei a Reallal: a királyiak tavaly a döntőben, idén a negyeddöntőben búcsúztatták a Juvét (Fotó: EPA/Juanjo Martin)


 Santiago Solari (Real Madrid Castilla)


A végére hagytuk a fekete lovat. Merthogy hiába nem emlegetik a bukik az egykori kiváló balszélsőt, Zidane és Guti egykori madridi csapatársát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Öt éve dolgozik a klub utánpótlásában, előbb az U19-et irányította, mikor pedig Rafa Benitez után Zidane átvette a nagycsapatot, az argentin kapta meg a „tarcsit”, a Castillát. A spanyol lapok szerint látványos, támadó focit játszat csapatával, igaz ez nem mindig párosul eredménnyel, de emlékezzünk csak, hogy a Reallal történelmet író francia mestert is többször ekézték a „kicsiknél” töltött időszaka alatt (is). Bár segítője, Roberto Carlos szerint ő lenne a legmegfelelőbb utód, a felsoroltak közül nyilván Solari a legesélytelenebb a Real-kispadra, de nem szabad elfelejteni, hogy Florentino Pérez utóbbi két választottja korábban a madridi utánpótlásban szerzett tapasztalatot. Bárki is vegye át az irányítást a Realnál, nem lesz irigylésre méltó helyzete a Zidane-éra után.