Fina 2017
×

Olasz Anna is rosszul jött ki a verekedésből

MTI/M4 Sport/m4sport.hu
Több hibát is elkövetett, ám idővel értékelni tudja majd a pénteki 25 kilométeren szerzett ötödik helyét Olasz Anna, aki a többi magyar nyíltvízi úszóhoz hasonlóan kiemelte, hogy milyen öldöklő küzdelem folyt a vízben.

„Nem jól osztottam be az erőmet, a hullámok is nagyok voltak, pedig az elején kimondottan élveztem az úszást. Nem lehetek elégedett, mert éremért jöttem” – nyilatkozta Olasz Anna az m4sport.hu helyszíni tudósítójának az ötödik hely megszerzése után.

„Nagyon kemény volt ez a verseny, sokat kivett belőlem. Még nem vagyok teljesen elégedett, de kis pihenő után majd fogom tudni értékelni ezt az ötödik helyet” – tette hozzá az MTI-nek. Kiemelte, talán túlzottan is szeretett volna érmet szerezni, s nem hozott jó döntéseket. „Nem osztottam be jól az energiámat, s bár eszméltem, hogy ez így nem lesz jó, de akkor már késő volt. Ráadásul újabb hibát követtem el, amit nem tudtam erővel behozni.”

A sárga zászlós figyelmeztetéséről elmondta, tudta, hogy miért kapta. „Néhányan úgy döntöttek, hogy verekedjünk, és ebből én jöttem ki rosszul.  Ha akkor nem csinálom, amit csináltam, akkor még mindig úsznék, vagy ki kellett volna, hogy szálljak” – utalt arra, hogy Rasovszky Kristófnak például fel kellett adnia a versenyt, és hogy a mieink szerint szerdán is „gyilkos” volt a verseny.

EGY HOSSZAL MINDENKI ELŐTT: EXTRA TARTALMAK A VIZES VB ALATT AZ M4 SPORT MOBILALKALMAZÁSBAN. TÖLTSE LE VAGY FRISSÍTSEN!