Musorujsag
Élő Eredmények

Meztelenül teniszezett a tökéletes testű Wozniacki

m4sport.hu
Caroline Wozniacki számára a tenisz a legfontosabb, pedig az ESPN legújabb fotózása alapján modellként is a legjobbak között van.

Sokak szerint Caroline Wozniacki a jelenkor legcsinosabb teniszezője. Ez relatív, de az ESPN magazin Body című számában megjelent legújabb fotósorozata alapján van benne igazság. A világranglistán jelenleg hatodik helyen álló dán klasszis 2016-ban bokasérülése miatt hosszabb időt hagyott ki, de a teste így is tökéletes maradt.

A 26 esztendős sportoló elmondta, az elmúlt éve durva volt, hiszen korábban soha nem volt sérült, most viszont hosszabb időt kellett kihagynia, ami szokatlan volt számára.

„Amikor 12 éve jársz WTA-tornára, a tested csak veszít. Úgy gondolom, a legfontosabb számomra, hogy elkerüljem a sérüléseket és mindig százszázalékos állapotban próbáljak pályára lépni” – mondta a lapnak.

Elárulta, gyerekként kifejezetten vékony volt, csak a pubertás kor elején kezdett el erősödni. Ugyanakkor nem igazán érdekli a modellkedés, számára ezek a munkák inkább az egészségről és az egészséges életmódról szólnak.

Ha abbahagyja a teniszt, akkor sem fog sokat a súlyával foglalkozni, igyekszik azután is egészségesen élni és elsősorban jól érezni magát. A képeket elnézve tényleg egészségesen él.

Egy biztos, a teniszezés mellett nyugodtan elmehetne modellnek is, hiszen rendkívül élvezte a fotózást, melynek nagy részében ruha nélkül kellett pózolnia. Nem ő az egyetlen teniszező aki a héten levetkőzött, hiszen a hét elején a szülés előtt álló Serena Williamsről jelentek meg művészi akt képek.
 

További tartalmak