Musorujsag
Élő Eredmények

Nehézséget okozhat az időjárás az Air Race-en

m4sport.hu
Ikonikusnak számít a Red Bull Air Race budapesti versenypályája, ahol a hétvégén rendezik meg a műrepülő világbajnoki futamot, ha az időjárás nem szól közbe. Az M4 Sportreggeli című műsorában Kelemen Nándor pilóta avatta be a nézőket a részletekbe.

A Red Bull Air Race 2003-ban indult útjára, azóta óriási fejlődésen ment keresztül, a szervezőknek sikerült még izgalmasabbá tenni a versenyeket. Mint minden technikai sportág, a műrepülés is nagyban függ az időjárási körülményektől, a budapesti futamon pedig ez fokozottan igaz. Az itteni pálya kifejezetten technikásnak számít, mivel szűk és két oldalról épületek határolják.

„Vannak olyan versenyzők, akik kifejezetten szeretik a keskeny pályákat, mások nem annyira – mondta az M4 Sport szakértője. – Itt nagyon sok függ az időjárástól. A Duna mesterséges szélcsatorna, épületekkel körülvéve, ez pedig turbulenciát okozhat. Másodpercről másodpercre változhatnak a körülmények, az a kérdés, hogy az adott pilóta mennyire tud alkalmazkodni ezekhez.”

A szombati szabadedzés 13:50-kor, a selejtező 16 órakor kezdődik. A vasárnapi első fordulót 14 órától rendezik, majd 16 órakor rajtol a legjobb nyolc, 16:30-kor pedig a legjobb négy pilóta vetélkedése.

A két éve visszavonult Besenyei Péter, aki 2003-ban megnyerte az első budapesti viadalt, idén kalibrációs repüléssel és légi bemutatóval vesz részt a Red Bull Air race-en.

 

 

 

További tartalmak