Musorujsag
Élő Eredmények

Amiért az F1 nem kaphatja meg az indianapolisi laza Alonsót

FIA
Túlságosan kiszámítható a Forma–1 ahhoz, hogy kozmetikázás nélkül is elég érdekes lehessen – ez az Indianapolist megjáró Fernando Alonso ítélete.
Fernando Alonso (Fotó: XPB) Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A spanyol versenyző Monaco kihagyása után Kanadában tért vissza a száguldó cirkuszba, ahol a hétvége elején Indy 500-as élményeiről is kérdezték. Elkerülhetetlen volt az IndyCar és az F1 összehasonlítása is. A különbségek szemléltetésére maga Fernando Alonso volt a legjobb alany: a tengerentúlon nemcsak boldogabbnak tűnt, de egyben lazábban is viselkedett, mint az F1-es paddockban szokott.

Ez utóbbi elmondása szerint nem a versenyképességük, hanem a közeg hatása. „Az egész atmoszféra más ott, mindenki sokkal nyugodtabb, boldogabb. Ott mindenki büszke a versenyre, az eseményre. Szórakozást várnak a futamtól. Nem állítom, hogy itt más a helyzet, de itt az évek során komoly üzlet épült az F1 köré. Mindenki próbál találni pár szót, várják, hogy kimondd, hogy legyen valami téma, valami hír. Ott van harminchárom versenyző, akik élvezni akarják a futamot. Az F1 ennél több, nagyobb, minden értelemben” – vetette össze a két világot.

„De ez minden sportágban így van. A teniszben ha elkezdesz a Roland Garroson játszani, sokkal több részletre kell figyelned. A fociban ugyanez van: eleinte csak élvezed a játékot, aztán amikor eljutsz a Bajnokok Ligája döntőjébe, már egy aprócska megjegyzés is nagy vitákat válthat ki a döntő előtt. Az Indynél minden nyugodtabb, az egész légkör az. Nincs akkora nyomás, mint a Forma–1-ben.”

Fernando Alonso (Fotó: McLaren-Honda-Andretti) Fernando Alonso (Fotó: McLaren-Honda-Andretti)

Alonso nem véletlenül a média nyilvánossága felől közelített. Köztudottan nem nagy rajongója az újságírók állandó faggatózásának, és beszélgetéseik gyakran tűnnek inkább hadakozásnak, mely során csípős válaszok követnek kényes kérdéseket.

Indianapolisban a sajtóval is jóval nyitottabbnak mutatkozott, a velük való kommunikációja pedig békésebb hangvételű volt. Ennek kapcsán Montrealban meg is kérdezték tőle, min kellene változtatni ahhoz, hogy az F1-ben is hasonlóan lazává váljon. „Bizonyos dolgokat nehéz megváltoztatni, de még azt is nehéz megállapítani, hogy jók vagy rosszak-e. A Forma–1 okkal a világ legnagyobb motorsportsorozata. És ez ennek is köszönhető” – relativizálta a különbségeket.

Lewis Hamilton és Fernando Alonso (Fotó: XPB) Lewis Hamilton és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Azt mindenesetre nem tekinti egészségesnek, hogy a nagydíjhétvégék során is állandó a pletykálás, a jövőről folyó találgatás. „A legjobb példa az itteni sajtótájékoztató. Egyetlen kérdést nem kaptam a mostani versenyhétvégéről. De nemcsak én, a többiek sem. Mindig túlságosan is előre gondolkodunk: a következő évről, szeptemberről beszélgetünk, és ezért nem fordítunk elegendő figyelmet az aktuális hétvégére. Azért, mert a pozíciókat többé-kevésbé úgyis ismerjük. Vehetünk egy papírt, felírhatjuk rá az időmérő és a verseny első tizenöt helyezettjét, és kilencvenkilenc százalék, hogy egyezni fog a végeredménnyel. Ez a kiszámíthatóság azt eredményezi, hogy túlságosan is előre tekintünk, túl sokat találgatunk.”

„A sportág bizonyos részének ez jó, mert sokat beszélnek róla a médiában, van szurkolói interakció. De hiányzik, hogy éppen mi történik a hétvégén. Tehát nem az a gond, hogy nem nyugodtabb a légkör, hanem az, hogy amikor megérkezel, a mérnökeidre figyelsz, készülsz a versenyre, tervezed a stratégiát, foglalkozol a gumihőmérséklettel, aztán jössz a sajtótájékoztatóra, és a következő évről beszélsz, arról, mit nyilatkozott Zak, Toto, és ezzel megfojtod egy kicsit az érzést, amit a versenyhétvége generál” – hívta fel a figyelmet Alonso.

További tartalmak