Musorujsag
Élő Eredmények

Tűzoltásra tért haza a „szabolcsi gyerek"

M4 Sport
Két nappal kinevezését követően már rangadó nyert a Merkantil Bank Ligában Dajka László, aki „szabolcsi gyerekként” nem utasíthatta vissza a Nyíregyháza csapatának hívását.

A Spartacus múlt héten jelentette be, hogy elválnak útjaik a gárdával alul teljesítő Véber Györggyel, akinek pótlására a játékosként a Honvéddal bajnoki címet ünneplő Dajka László „szabolcsi gyerekként” hazatért Nyíregyházára.

A legutóbb Dabason dolgozó szakember elárulta, az utóbbi hónapokban ugyan csapat nélkül volt, de ekkor sincs lazítás, hiszen az edzők ilyenkor járják a meccseket, figyelik a játékosokat és  – ahogy fogalmazott – persze figyelik a telefonjukat. Véber csapatát ugyan nem látta személyesen, de megnyugtatta a Sportreggeli nézőit és a nyíregyházi szurkolókat, hogy ettől függetlenül képben van csapatát illetően. Mint mondta, nagyon sok jó nevű játékos van a keretben, akik minden bizonnyal nem felejtettek el focizni, bízik benne, hogy ezt a hátralévő hét fordulóban is bizonyítani tudják.

A váltásról elárulta, hogy nagyon gyorsan, gyakorlatilag 24 óra lezajlottak az események, ezért úgy érezte, hogy kicsit mintha megijedt volna a klub vezetése. Nem könnyítette meg a dolgát, hogy pénteken nevezték ki, és vasárnap már a feljutásra pályázó Soroksárral játszottak. Férfiasan bevallotta, hogy a két rendelkezésre álló nap alatt túl sokat nem tudott tenni, ám arra roppant büszke, hogy játékosai igyekezték maximálisan megvalósítani azt, amit kért tőlük.

A kiesőzónától nyolc pontra, a 13. helyen tanyázó csapatra kemény meccsek várnak Dajka szerint, aki hozzátette, a legfontosabb, hogy stabilizálódjon a gárda és a lehető legtöbb pontot begyűjtsék a bajnokság hajrájában, jövőre pedig a felkerülésért szeretnének játszani.

További tartalmak