Musorujsag
Élő Eredmények

Továbblépve térhetett haza a Spurs és Raptors

MTI
A Toronto Raptors és a San Antonio Spurs is idegenbeli győzelemmel zárta elsőfordulós párharcát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

A kanadai együttes a harmadik negyed közepén már 25(!) pontos hátrányban volt a Milwaukee otthonában (71-46), de a 32 pontos DeMar DeRozan vezérletével végrehajtotta a „lehetetlen küldetést”, és fordított.

A San Antonio Spursben Kawhi Leonard megint kiemelkedően játszott: 29 pontot szerzett, 13 büntetőjéből 12-őt bedobott. A texasiak legjobbja 31,2 pontos átlaggal zárta a párharcot, ráadásul félelmetesen büntetőzött, 61 kísérletéből 59 volt sikeres. Mellette a gárda veterán irányítója, Tony Parker – azok után, hogy az alapszakaszban 10,1 pontot szerzett átlagban – ezúttal 27 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez. A francia játékosnak így a mostani rájátszásban 16,3 pont az átlaga, ráadásul ezen az utolsó mérkőzésen playoff-karriercsúcsot jelentő 78,6 százalékos pontossággal célzott.

A Toronto a címvédő Cleveland Cavaliersszel, a San Antonio pedig a Houston Rockets-cel találkozik a főcsoport-elődöntőben.

NBA, főcsoport-negyeddöntő, 6. mérkőzések:

Keleti-főcsoport:
Milwaukee Bucks-Toronto Raptors 89-92

A párharcot 4-2-re nyerte a Toronto.

Nyugati-főcsoport:
Memphis Grizzlies-San Antonio Spurs 96-103

A párharcot 4-2-re nyerte a San Antonio.

További tartalmak