Musorujsag
Élő Eredmények

Nemet mondott a Barcelonának, csak hogy Mourinhóval dolgozhasson

m4sport.hu
Eric Bailly annyira szeretett volna José Mourinhóval dolgozni, hogy visszautasította a Barcelona ajánlatát.

A 23 éves elefántcsontparti védő tavaly nyáron igazolt 38 millió euróért a Villarrealtól a Manchester Unitedhez, a Mirrornak adott interjúban azonban elárulta, más csapatok is érdeklődtek iránta, de ő a portugál sztáredző miatt a Vörös Ördögöket választotta. „Mielőtt a ManUnitedhez jöttem, a City figyelt. Gondolatban már ott is voltam“ – mondta Bailly, majd hozzátette, hogy egyszer csak hívták őt egy portugál telefonszámról, a vonal túlsó felén pedig Mourinho jelentkezett. „Úgy éreztem, hogy Mourinho volt az, aki tényleg engem akart.“

Eric Bailly (Fotó: EPA/Peter Powell) Eric Bailly (Fotó: EPA/Peter Powell)

A futballista azt is elmondta, hogy menedzsere a Barcelonával is tárgyalásban állt, de végül Mourinho nyert. „Ő volt a váltás motorja, miatta vagyok a ManUnitednél“ – fogalmazott Bailly, aki 2020-ig írt alá az Old Traffordon.

A Manchester United jelenleg ötödik a Premier League-ben, a negyedik Cityvel szemben egy, a harmadik Liverpoollal szemben két pont a hátránya.

További tartalmak