Musorujsag
Élő Eredmények

A Chelsea-től kiebrudalt csatár lehet a Spurs utolsó reménye

MTI
Nagy lépést tehet hatodik bajnoki címe megnyerése felé a Chelsea, amely az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában vasárnap délután az Evertonnál vendégeskedik.

Az éllovas Chelsea a folytatásban még a Middlesbrough, West Brom és a Sunderland ellen játszik. A papírforma alapján mind a négy fellépésen esélyesebb, mint ellenfele. Az erőviszonyokat tekintve az utolsó komolyabb erőpróba vár a londoniakra az Everton ellen.

„Hazai környezetben mindig szeretnél kiegyensúlyozottan jó formát nyújtani, ami hatással van a vendégcsapatokra” – mondta Ronald Koeman. Az Everton vezetőedzőjének nincs is oka panaszra: „pályaválasztóként most lendületben vagyunk”.

„A csapat magabiztos, képesek vagyunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, mindezt jó tempóban és minőséggel. A vendégcsapatok elbizonytalanodva lépnek pályára a Goodison Parkban, és ez jó” – folytatta a holland tréner.

Amennyiben a Chelsea legyőzi az Evertont, úgy biztosan megőrzi négypontos előnyét a Tottenham Hotspurral szemben. Az Everton azonban a szezon tizenhét hazai bajnoki találkozóján csak egyszer veszített, a legutóbbi nyolc alkalommal pedig nyert. Ügyeletes gólfelelőse a góllövőlistát vezető, – korábban a Chelsea-ben is megforduló – belga Romelu Lukaku már 24 találatnál jár. A Chelsea legutóbbi hat idegenbeli fellépésén gólt kapott, ami ugyancsak az Everton (és persze a Spurs) reményeit táplálhatja.

A forduló rangadóját vasárnap játsszák: a második helyezett Tottenham Hotspur a hatodik pozícióban álló Arsenalt fogadja. A Tottenham, amely még a bajnoki cím megszerzéséről sem tett le, megszakítás nélkül nyolc bajnoki összecsapást nyert meg, s a legutóbbi nyolc hazai PL-találkozóján csak egyszer – három éve – kapott ki az Arsenaltól. A két együttes legutóbbi három bajnoki mérkőzése döntetlennel végződött.

A csütörtökön egymással gól nélküli döntetlent játszó két manchesteri együttes versenyfutása tovább tart, ezúttal kieső helyen álló riválisokkal találkoznak. A Manchester United a Swansea Cityt fogadja, a Manchester City a Middlesbrough-nál vendégeskedik.

Premier League, 35. forduló:
szombat:
Southampton-Hull City 16.00
Stoke City-West Ham United 16.00
Sunderland-Bournemouth 16.00
West Bromwich Albion-Leicester City 16.00
Crystal Palace-Burnley 18.30

vasárnap:
Manchester United-Swansea City 13.00
Everton-Chelsea 15.05
Middlesbrough-Manchester City 15.05
Tottenham Hotspur-Arsenal 17.30

hétfő:
Watford-Liverpool 21.00

Az állás:
1. Chelsea              33  69-29  78 pont
2. Tottenham Hotspur    33  69-22  74
3. FC Liverpool         34  70-42  66
4. Manchester City      33  63-35  65
5. Manchester United    33  50-24  64
6. Arsenal              32  64-40  60
7. Everton              34  60-37  58
8. West Bromwich Albion 33  39-42  44
9. Southampton          32  39-44  40
10. Watford              33  37-54  40
11. Stoke City           34  37-50  39
12. Crystal Palace       34  46-54  38
13. Bournemouth          34  49-63  38
14. West Ham United      34  44-59  38
15. Leicester City       33  41-54  37
16. Burnley              34  33-49  36
17. Hull City            34  36-67  33
18. Swansea City         34  39-68  31
19. Middlesbrough        34  24-43  27
20. Sunderland           33  26-59  21

További tartalmak