Musorujsag
Élő Eredmények

Négymeccses eltiltást kapott Messi

MTI
Négy válogatott mérkőzésről tiltotta el Lionel Messit a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).

Az ötszörös aranylabdás argentin támadó a Chile együttesével szemben csütörtökön 1-0-ra megnyert hazai világbajnoki selejtező-mérkőzésen szidalmazta az egyik partjelzőt, majd azt követően nem volt hajlandó kezet fogni vele. Bár a találkozót vezető brazil bíró jegyzőkönyvébe nem került be az eset, a FIFA vizsgálatot indított a győztes gólt büntetőből megszerző Messi ellen.

Az FC Barcelona játékosának a válogatott soron következő négy tétmérkőzését kell kihagynia, így nem léphet pályára már magyar idő szerint kedden (ma) este Bolívia csapata ellen sem. Emellett 10 ezer svájci frank (2,9 millió forint) büntetést kell fizetnie.

Az argentin szövetség (AFA) bejelentette, fellebbez a döntés ellen. „Messi szomorú, egy rendkívül fontos játékost vesztettünk el” – hangsúlyozta a válogatott technikai vezetője, Jorge Miadosqui. – „Fellebbeznünk kell, aztán meglátjuk, milyen döntés születik.”

A sértett partjelző, Emerson Augusto do Carvalho azt nyilatkozta, nem értette, mint mondott neki Messi. „Csak akkor tudtam meg, hogy szitkozódott, amikor a sajtóban olvastam a mondatait” – mondta az asszisztens.

A legutóbbi vb-n ezüstérmes argentin válogatott augusztus végén Uruguayba utazik, majd szeptemberben Venezuela, októberben Peru legjobbjait fogadja Messi nélkül. Argentína öt fordulóval a selejtezők vége előtt a harmadik a dél-amerikai kvalifikációs sorozatban, amelyből az első négy csapat automatikusan lesz ott a jövő évi oroszországi világbajnokságon, míg az ötödikre interkontinentális pótselejtező vár.

 

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A pilóták élvezik, de mi lesz az előzésekkel?
Örömteli, hogy a Forma–1 gyorsult és az autók komolyabb kihívások elé állítják a pilótákat, akik ismét mosolyogva szálltak ki a gépekből, az előzések hiánya viszont aggodalomra ad okot – a Sky szakértője, Martin Brundle a „kétarcú” szezonnyitót véleményezte.
Ausztrál Nagydíj
A röplabdadöntő negyedik meccse is élőben az m4sport.hu-n
A férfi röplabda NB I. döntőjében az első bajnoki aranyára hajtó Pénzügyőr hazai pályán érhet révbe, amennyiben szerdán felülmúlja a címvédő Kaposvárt, miután az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban 2-1-re vezet a hazai együttes. A 20 órakor kezdődő finálét kizárólag az m4sport.hu-n követhetik élőben.
Röplabda
A labdarúgás megoldhatja a népesedési problémákat?!
Óriási bravúrt hajtott végre az izlandi labdarúgó-válogatott 2016. június 27-én, ugyanis az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében 2-1-re legyőzte Anglia csapatát. Rá kilenc hónapra, 2017 márciusában rekordszámú gyermek született Izlandon...
Külföldi futball
Rummeniggének nem tetszik a 48 csapatos vb
Karl-Heinz Rummenigge szerint meggondolatlan volt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése arról, hogy 2026-ban már 48 csapat vehet részt a világbajnokságon, az általa képviselt európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) pedig lépéseket tervez.
Külföldi futball
Hamilton edző nélkül folytatja
Lewis Hamilton úgy döntött, 2017-ben edző nélkül, saját módszereivel készül a Forma–1-es hétvégékre. A háromszoros világbajnok egyfajta kihívásként tekint erre a lépésre, és motiváltabbnak érzi magát, mint bármikor eddigi pályafutása során.
F1 Hírek
Erdei Zsolt áll a szombati küzdelem elé
Szombaton, április 1-én elnököt választanak a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben (MÖSZ). Az eddigi elnök, Csötönyi Sándor korábban kijelentette, ha csak Erdei Zsolt lesz a jelölt, akkor nem áll ki ellene. Április 1-én a küldöttek tehát döntenek, az egyetlen jelölt Erdei Zsolt. A "Madár" becenevű szakember ökölvívóként amatőr és profi világbajnoki címet, két amatőr Európa-bajnokságot nyert meg, valamint olimpiai bronzérmes. Jelenleg a Madárfészek Akadémiát vezeti, bokszolói egyre jobb eredményeket érnek el, a februári Bocskai István emlékversenyen két súlycsoportban is az ő tanítványai szerezték meg az aranyérmet. Az elnökjelöltet kérdeztük.
Ökölvívás
Felavatták Papp László szobrát
Az ökölvívólegenda Papp Lászlónak kedden egészalakos szobrot állítottak a főváros XII. kerületében, a MOM Kulturális Központ mellett.
Ökölvívás