Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalosan is bemutatták a 2017-es Haast!

Haas
Egy nappal azt követően, hogy a gép bejáratása során készült képek felkerültek az internetre, a Haas-istálló hivatalosan is bemutatta 2017-es autóját.
A Haas VF-17-es (Fotó: Haas) A Haas VF-17-es (Fotó: Haas)

Sejthető volt, hogy már a bemutató előtt megcsodálhatjuk az amerikaiak versenygépét, annak bejáratására ugyanis a figyelem középpontjában lévő barcelonai pályán került sor. Néhány kép tehát már tegnap kiszivárgott a VF-17-ről, ma pedig sor került annak leleplezésére is.

Ezúttal több szemszögből is megcsodálhattuk az istálló versenygépét, ami meglehetősen kiforrottnak tűnik – főleg ahhoz képest, hogy a mezőny egyik legkisebb gárdájáról beszélünk – és aminek a fényezése is megváltozott 2016 óta. Idén egy meglehetősen elegáns dizájnnal álltak elő.

A Haas továbbra is a Ferrari kiemelt technikai partnereként folytatja, vagyis nemcsak erőforrásokat, hanem egyéb fontos alkatrészeket is kap a vörösöktől.

A Haas VF-17-es (Fotó: Haas) A Haas VF-17-es (Fotó: Haas)

Noha az idei már a második éve az amerikai csapatnak, minden valószínűség szerint ez lesz az idei vizsga számukra, hiszen most először kellett saját tapasztalataikra hagyatkozva, a Ferrari embereinek ideiglenes alkalmazása nélkül megalkotniuk saját versenygépüket a felemásra sikeredett debütáló évad után, melyben összesen 29 pontot gyűjtöttek. Ennek nagy részét azonban az év első harmadában szerezték, mielőtt rendre gyermekbetegségekkel és fékproblémákkal küzdöttek.

Ezeket a gondokat természetesen szeretnék minél gyorsabban orvosolni, éppen ezért a tesztek során két beszállító fékjeivel is tesztelnek majd (az évet tavalyi is a Brembóval kezdték, majd Brazíliában a Carbon Industrie-t is kipróbálták; most is ezek között a cégek között döntenek majd), és csak később döntenek arról, melyikkel vágnak neki a szezonnak.

A Haas az elsők között kezdte az új gép fejlesztését: a vezetőség elmondása szerint 2016 májusa óta (az új szabályokat áprilisban véglegesítették) ezen a projekten dolgoznak, a szélcsatornában tölthető idő nagy részét pedig az új gépre áldozták a tavalyi helyett.

A Haas VF-17-es (Fotó: Haas) A Haas VF-17-es (Fotó: Haas)

Az új autót először Kevin Magnussen viszi majd pályára, és a második nap is a dáné lesz annak volánja mögött. Romain Grosjean szerdán áll majd munkába, és az utolsó csütörtöki napon is ő vezeti a versenygépet, vagyis a franciát érte az a „megtiszteltetés”, hogy részt vehet a Pirelli esős abroncsainak tesztjén (az utolsó nap délelőttjén mesterségesen felvizezik majd a pályát).

Most, hogy a Haas is megejtette a hivatalos leleplezést kijelenthetjük, hogy már csak egy csapat „adós” 2017-es versenygépének bemutatásával, sokat azonban már a Toro Rossóra sem kell várni: 18 órakor az STR12-est debütálására is sor kerül.

A Haas VF-17-es (Fotó: Haas) A Haas VF-17-es (Fotó: Haas)

További tartalmak