Musorujsag
Élő Eredmények

"Nándi vagyok, te pedig a híres szikla"-mondta Fa Nándor a Horn-foknak

m4sport.hu/M4Sport
Fa Nándor 63 évesen, amivel a verseny korrekordere lett, a 8. helyen végzett a Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen, mintegy 93 nap alatt teljesítve a világ legnehezebb versenyét. A mezőny 2016. november 6-án indult útnak a franciaországi Les Sables-d’Olonne-ból, ahonnan eredetileg 29 hajó indult el, azonban mindössze tizenketten értek célba, köztük Fa Nándor saját építésű hajójával, a Spirit of Hungaryvel.

A viadalt kevesebb mint 94 alatt, a nyolcadik helyen teljesítő magyar hajós az M4 Sport keddi Sportreggeli műsorában beszélt többek között motivációjáról, élményeiről.

„Az, hogy meg tudom csinálni, az kevés, itt a teljesítmény az, ami vonzó. Milyen átlagsebességre vagyok képes, mennyi idő alatt tudom abszolválni egyik, majd másik óceánt, s az egész utat” – mondta a 63 éves sportember, hozzátéve, hogy mindenképpen 100 napon belül akarta teljesíteni a távot, sőt, célja volt, hogy 90 napnál is jobb eredményt produkáljon, ami nem rajta és saját tervezésű hajóján, a Spirit of Hungaryn, hanem sokkal inkább az időjáráson múlott.

A győzelmet Armel Le Cléach rekordidővel szerezte meg: az új csúcs 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperc.

Fa Nándor elárulta, hogy karácsonyra családtagjai, barátai kis ajándékokat rejtettek el a vitorlásban, s ő maga „egy arasznyi” karácsonyfát is vitt magával, ám a karácsonyi hangulaton mindössze öt perc alatt túltette magát.

A legendás magyar vitorlázó újra megerősítette, hogy a teljesítményszintű hajózást lezártnak tekinti, mint megjegyezte „eléggé elhatározottan ez volt nekem a vége”.

A novemberben indult versenyen Fa Nándor 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót, s lett ezzel nyolcadik a 29 fős mezőnyben, melyben előtte csak a második brit Alex Thomson volt nem francia.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Fa Nándor visszavonul
Fa Nándor a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásverseny teljesítése után két nappal, pénteken bejelentette visszavonulását.
Vitorlázás
Példát lehet venni Fa Nándorról
Fa Nándor 93 nap után, <a href="https://telesport.cms.mtv.hu/2017/02/08/celba-ert-fa-nandor/" title="Célba ért Fa Nándor!">szerdán reggel kötött ki Franciaországban</a>, miután teljesítette a Vendée Globe földkerülő-versenyt. Az M1 vendége volt a Magyar Vitorlás Szövetség szóvivője, Ruják István, aki elmondta, Fa Nándor hajója teljesen magyar készítésű, amire az egész mezőny rácsodálkozott, mert kevés országban tudnak ilyen minőségű vitorlást építeni. A szóvivő beszélt a hajót készítő szakemberekről, de hozzátette, Fa Nándor életműve ihlette a Spirit of Hungaryt, majd elmondta azt is, miért ezt a nevet kapta a vitorlás. Ruják szót ejtett arról a fantasztikus munkáról, melyet Fa Nándor véghez vitt a több mint három hónapig tartó verseny alatt, kezdve attól, hogy mindössze 3-4- órát aludt minden nap, egészen addig, hogy pszichésen mennyire megviseli az embert ha ilyen hosszú időn keresztül egyedül van.
Vitorlázás