Musorujsag
Élő Eredmények

Nyolc év alatt hetedszer nyert Magyar Kupát a Rába ETO

M1
Rendkívül kiélezett, igen látványos mérkőzésen hódította el a Rába ETO FC futsalcsapata a Magyar Kupát a hétvégi veszprémi finálén. A klub története során immár hetedik alkalommal diadalmaskodott, a bajnokságban pedig már három fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosította első helyét a tabellán. A győri futsal sikereinek titkáról Drucskó Zoltán ügyvezető igazgató és az együttes válogatott játékosa, Harnisch Ákos beszélt az M1 stúdiójában.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Jörg Daniel: „Magyarország technikailag magas szintű labdarúgást képvisel”
Közel két évtizeden át dolgozott a Német Labdarúgó Szövetségnél, ám januártól a magyar futball sikereit tartja szem előtt Jörg Daniel, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) edzőképzési vezetője. A német szakember a hétfői Sportreggeliben arról beszélt, hogy az első benyomásai pozitívak, Magyarországnak megvan a maga futball filozófiája, ezért a hagyományokat megőrző fejlődésre helyezi majd a hangsúlyt.
Magyar futball
Öregfiúk jótékonykodtak a veronai áldozatok családjai javára
Több mint félmillió forint gyűlt össze az Elek Gyula Arénában a jótékonysági labdarúgótornán, amelyen az elmúlt évtizedek magyar labdarúgói léptek pályára. A teljes bevételt a veronai busztragédia áldozatainak családjai megsegítésére ajánlották fel.
Magyar futball
Megvan a magyar aranylabdás
A Bologna magyar válogatott labdarúgója, Nagy Ádám nyerte 2016-os teljesítményéért a Magyar Aranylabda díjat.
OTP Bank Liga