Továbbjutott a magyar válogatott az Eb-n

A német válogatott 1-0-ra legyőzte Észak-Írországot, ezzel egyrészt megnyerte a C csoportot, másrészt továbbjuttatta a tizenhat közé a magyar csapatot az Európa-bajnokságon.

A Nationalelf győzelmével eldőlt, hogy legalább két "rosszabb harmadik" - Albánia és Észak-Írország - már biztos lesz a magyar válogatottnál, így - a portugálok elleni szerdai csoportmérkőzés eredményétől függetlenül - legrosszabb esetben is csoportharmadikként jut nyolcaddöntőbe Bernd Storck csapata.

A magyar válogatott négy pontjával jelenleg vezeti az F csoportot, amelyben elsőként, másodikként vagy harmadikként végezhet. Utolsó csoportmérkőzését szerdán Lyonban 18 órától a portugálokkal. Amennyiben megnyeri kvartettjét, a magyar csapat az E csoport második helyezettjével találkozik, amely Belgium, Svédország és extrém esetben a jelenleg utolsó helyen álló Írország is lehet. Ha a magyarok másodikként lépnek tovább, Angliával kerülnek szembe a nyolcaddöntőben, amennyiben pedig harmadikként zárják csoportjukat, a D csoport győztesével, vagyis a címvédő Spanyolországgal vagy Horvátországgal mérkőznek.

A német-északír mérkőzés kiegyenlített mezőnyjátékkal kezdődött, de a kapuk egészen a 8. percig nem forogtak veszélyben. Ekkor Mesut Özil indította remek ütemben a középen kiugró Thomas Müllert, akinek a lövése azonban elakadt Michael McGovern.

A németek egyre inkább átvették az irányítást, a 11. percben Jérome Boateng indította Özilt, aki azonban ziccerben luftot rúgott.

A 23. percben Mario Gomez továbbította mellel a labdát a jobb oldalon kiugró Thomas Müllernek, aki hét méterről csak centikkel lőtt a hosszú sarok mellé.

A 25. percben megszületett az északírek első kaput eltaláló lövése is: labdaszerzés után Jamie Ward lőtt huszonöt méterről, Neuer védett. Két perccel később újra Müller próbálkozott, de ismét nem sikerült neki a gólszerzés: fejese a kapufát találta el.

A 29. percben érett góllá a német fölény: Mario Gomez indította Thomas Müllert, aki két csel után az ötösről visszapasszolt neki. A lövés Gareth McAuley lábán megpattanva szállt át az északír kapus fölött (1-0).

Úgy tűnik, Thomas Müller tényleg el van átkozva: a 35. percben ismét a kapufát találta el, miután tizenegy méterről lőtt.

Az első félidő utolsó említésre érdemes momentuma az volt, hogy a labdával hasba rúgták az egyik asszisztenst az oldalvonal mellett.

Német ziccerekkel kezdődött a második félidő is: Mario Götze egy percen belül kettőt is kihagyott: az elsőt a kapusba lőtte, a másodikat alig mellé. Joachim Löw két perc múlva le is cserélte.

A 81. percben McGovern kapus mentette meg a kegyelemdöféstől az északíreket: Mario Gomez közeli fejesét védte bravúrral.

A német játékosok 26 alkalommal lőttek kapura, kilencszer el is találták azt. A Nationalelf a csoport első helyéről jutott a nyolcaddöntőbe, és vasárnap Lille-ben az A vagy a B csoport harmadik helyezettjével, vagyis Albániával vagy Szlovákiával találkozik.

C csoport, 3. forduló:
Németország - Észak-Írország 1-0
Párizs, Parc des Princes, 43 ezer néző v.: Clément Turpin (francia)
gól: Mario Gomez (29.)

Észak-Írország - Németország Eb-csoportmeccs


Németország:
Neuer - Kimmich, J. Boateng (Höwedes, 76.), Hummels, Hector - Khedira (Schweinsteiger, 69.), Kroos - Özil, Müller, Götze (Schürrle, 55.) - Gomez

Észak-Írország:
McGovern - Hughes, McAuley, Cathcart, J. Evans - Ward (Magennis, 70.), C. Evans (McGinn, 84.), S. Davis, Norwood, Dallas - Washington (Lafferty, 59.)

A csoport másik meccsén:
Lengyelország-Ukrajna 1-0

A csoport végeredménye:
1. Németország 7 pont (3-0)
2. Lengyelország 7 (3-0)
3. Észak-Írország 3
4. Ukrajna 0