Csányi Sándor jegyet ígért a pórul járt szurkolóknak

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a mai Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az a kétszázhuszonhárom szurkoló, aki az általa vezetett OTP biztonsági programja miatt maradt érvényes Eb-belépő nélkül, szinte biztosan jegyhez jut majd.

 

Csányi Sándor (balra) és Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón az ideiglenes magyar konzuli irodákról is beszélt a sajtótájékoztatón. Fotó: MTI/Illyés Tibor



A hibáról Csányi Sándor elmondta: tíz éve működik az a bankkártya-csalások elleni rendszer, amely ebben az esetben 74 másodpercre megállította az UEFA értékesítési rendszerétől érkező terhelések végrehajtását, az érintett szurkolóktól emiatt nem tudták levonni az igényelt jegyek ellenértéket - az UEFA rendszere pedig nem próbálkozik többször. "Ha egy boltból egyszerre több terhelés érkezik, akkor felmerül annak a gyanúja, hogy megszerezték valakinek a kártyáját és hasonló struktúrájúakat gyártanak, és próbálnak visszaélni vele, terheléseket kezdeményezni a bank felé. Itt váratlanul befutott több ezer igénylés egy boltból, magyarul az UEFA értékesítési rendszeréből, ezért a rendszer megállította 74 másodpercre a terheléseknek a végrehajtását" - nyilatkozta Csányi, ugyanakkor megjegyezte, hogy az ügy miatt komoly felelősségre vonás várható.

Csányi Sándor azt is elmondta, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) biztonsági szervezetén keresztül az MLSZ biztonsági szolgálata és a magyar rendőrség képviselői is ott lesznek a mérkőzéseken, és az érintett városokban.
"Bízunk benne, hogy zavartalan lesz a magyar szurkolók érkezése és részvétele, ugyanis voltak erre már ellenkező példák is, például Romániában" - nyilatkozott az MLSZ elnöke.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzéseinek helyszínén, Lyonban, Bordeaux-ban és Marseille-ben is ideiglenes konzuli irodát működtet majd Magyarország. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keddi sajtótájékoztatón elmondta: június 5-től működnek e az irodák, s a magyar csapat meccseinek napján egy-egy háromfős "mobildelegáció" is jelen lesz a szurkolói zónában a minisztérium részéről. "A mi felelősségünk az, hogy ha valahol külföldön magyar állampolgárok tízezres nagyságrendben egyszerre feltűnnek, akkor az ő biztonságuk és érdekképviseletük érdekében megtegyük a szükséges lépéseket" - jelentette ki Szijjártó Péter, aki megjegyezte, az eddigi tapasztalatok alapján ilyen helyzetekben háromfajta esetben kell segítséget nyújtani: az elveszett úti okmányok pótlásában, a bűnüldöző szervekkel való kapcsolattartásban, illetve a felmerülő egészségügyi ellátásban való közreműködésben. A miniszter hozzátette, Bordeaux-ban és Marseille-ben van tiszteletbeli magyar konzul, így ebben a két városban az ő irodájukban működik majd az ideiglenes iroda, míg Lyonban a Magyar Házban várják a szurkolókat.

Szijjártó hangsúlyozta, amennyiben a magyar válogatott kiharcolja a továbbjutást - s bízik benne, hogy ez sikerülni fog -, akkor az egyenes kieséses szakaszban érintett további helyszíneken, Toulouse-ban, Nizzában, Lens-ban és Párizsban is a teljes mobil konzuli szolgálat áll majd készen a segítségnyújtásra.
Szijjártó Péter arra kérte a Franciaországba utazó magyar szurkolókat, hogy regisztráljanak a magyar konzuli szolgálatnál - ezt a minisztérium honlapján keresztül tehetik meg -, hogy ha szükség lenne rá, akkor mindenkit el tudjanak érni.

Magyarország idén 44 év szünet után szerepel ismét Európa-bajnokságon. A válogatott sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) csap össze az F csoportban.