Musorujsag
Élő Eredmények

A magyar szövetség is Infantinót támogatja

MTI
A visegrádi országok immár hat labdarúgó-szövetsége, így a magyar is Gianni Infantinót, az európai szövetség (UEFA) svájci főtitkárát támogatja majd a nemzetközi szövetség (FIFA) február 26-i elnökválasztásán.

„A mi jelöltünk Gianni Infantino. Ez egyértelmű” – jelentette ki Leo Windtner, az osztrák szövetség elsőszámú vezetője a partneri társulás Bécsben tartott éves konferenciáját követően.

„Infantino biztosan azok között lesz, akik a legtöbb szavazatot kapják az első körben, így ott lesz a második fordulóban is, ha arra szükség lesz” – indokolta Csányi Sándor MLSZ-elnök, hogy a hat tagországnak miért nincs másodlagos preferenciája arra az esetre, ha a FIFA-elnökválasztáson az UEFA-főtitkár nem jutna a második körbe.
A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Infantino mellett Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.
Az eddigi elnököt, a svájci Joseph Blattert – az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan – a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.
A magyar szövetség (MLSZ) beszámolója szerint az elmúlt három évben még öt szövetség vezetői vettek részt a visegrádi országok labdarúgó-konferenciáján, idén viszont egy hatodik taggal is kiegészült a partnerségi találkozó, ugyanis a magyar, az osztrák, a cseh, a szlovák és a lengyel mellé a liechtensteini szövetség is csatlakozott.
„A találkozón a házigazda osztrákok részéről Willi Ruttensteiner sportigazgató mutatta be a szövetség fejlesztési programjának szakmai oldalát, az edzőképzéstől az utánpótlás-fejlesztésen át a topkluboknál alkalmazott képzésig. A bemutatott program nagyon sok hasonlóságot mutatott az MLSZ fejlesztési programjával, de miután Ausztriában 15 évvel ezelőtt kezdték el alkalmazni, ezért az elért eredményeik egyelőre látványosabban megmutatkoznak” – olvasható az MLSZ honlapján.

A szövetségek irányítói áttekintették a megalakulás óta elért közös eredményeket, ezek közül szerintük a leglátványosabb, hogy utánpótlásban, női labdarúgásban, a játékvezetés területén jóval intenzívebbé vált a tagországok közötti kapcsolat.

További tartalmak