Musorujsag
Élő Eredmények

Új szereposztás a Ferrarinál

NBC
Változni fog Jean-Éric Vergne szerepe a Ferrari-istállónál – ezt maga a francia versenyző bocsátotta előre.
Jean-Éric Vergne, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com) Jean-Éric Vergne, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com)

A korábbi Red Bull-utánpótlás versenyző 2014 végén, Toro Rossó-s távozása után csatlakozott a maranellói csapathoz, ahol a szimulátoros munkában segédkező fejlesztő versenyzői státuszt kapott, miközben emellett a Forma–E-bajnokság mezőnyének is tagja lett. Jean-Éric Vergne többször is elmondta, még nem tett le arról, hogy visszatérjen a Forma–1-be, erre azonban úgy tűnik, 2016-ban sem lesz lehetősége. Azzal ugyanakkor, hogy a Ferrari 2015-ös hivatalos tartalékversenyzője, Esteban Gutiérrez idén a Haas versenyzője lett, az ő helyzete is megváltozik a vörösöknél.

„Igen, bizonyos dolgok kicsit meg fognak változni. De nem sokára úgyis bejelentést teszünk erről” – erősítette meg Vergne a Forma–E argentin hétvégéjén az NBC-nek. Majd miután rákérdeztek, Gutiérrez helyébe lép-e, csak annyit felelt: „Meglátjuk. Talán.”

Előléptetése nem lenne meglepő: a Ferrarinak egyelőre nincs új tartalékja Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen mellé, ráadásul korábban a Haas-csapat első embere, Gene Haas úgy nyilatkozott, szeretnék, ha a Scuderiával osztozhatnának a harmadik versenyzőn is, azaz Vergne akár kettős helyettesítő szerepet is kaphat.

A Ferrari hivatalos autóbemutatóját február 19-ére jósolják, várhatóan a versenyzőfelállás még tisztázatlan kérdéseire is ekkor kapunk majd választ.

További tartalmak