Musorujsag
Élő Eredmények

Megszületett a döntés motorügyben

Motorsport
A Forma-1-es Bizottság mai gyűlése után több mértékadó szaklap is tényként közölte, hogy a felek megállapodtak az erőforrások árának csökkentéséről és arról, hogy az évtized végéig senkit sem hagynak motorok nélkül. A megbeszélésen több új javaslatról is szó esett.
A Kanadai Nagydíj rajtja (Fotó: Price / XPB Images) A Kanadai Nagydíj rajtja (Fotó: Price / XPB Images)

A királykategória irányítói és az abban érdekelt autógyártók hosszú ideje vitáznak már a jövő motorszabályairól: a megbeszélések során a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1 Menedzsment (FOM) az alternatív erőforrások bevezetése mellett kampányolt, a gyárak azonban hallani sem akartak erről a javaslatról. Azért, hogy elkerüljék az alternatív erőforrások bevezetését, a Motorsport információi szerint megállapodtak az egységek árának csökkentésében.

A fő cél most az, hogy 12 millió euróra csökkentik a hajtóegységek árát (ezeket jelenleg 18-24 millióért árulják) és szabályba iktatják, hogy a jövőben egyik alakulat sem maradhat motorszállító nélkül. Az utóbbi intézkedéssel az olyan helyzeteket szeretnék elkerülni, mint amilyenbe a Red Bull került 2015 végén, amikor egyik gyártóval sem tudott egyezséget kötni, vagyis egy ideig partner nélkül készült az új szezonra. A motorcsomagok árának csökkentését eközben néhány alkatrész (korábban az energia-visszanyerő rendszerekről volt szó) egységesítésével szeretnék elérni.

Az általában jól értesült amerikai szaklap információi szerint a költségcsökkentéssel kapcsolatos szabályok csak a 2018-as évad előtt kerülnek bele a szabálykönyvbe, addig ugyanis minden résztvevőnek és az FIA Motorsport Világtanácsának (WMSC) is el kell fogadnia azokat. A lap azt is megtudta, hogy a gyártók megegyeztek a jelenlegi motorformula megtartásában, 2020-ig tehát ezen a téren nem várható komolyabb változtatás. Ezen felül szóba került, hogy a költségcsökkentés érdekében egy pilóta a folytatásban csak három váltót használhat el büntetlenül.

Az Osztrák Nagydíj rajtja (Fotó: XPB Images) Az Osztrák Nagydíj rajtja (Fotó: XPB Images)

A Stratégiai Csoport és a Forma-1-es Bizottság legutóbbi (Genfben tartott) megbeszélésén természetesen a jövő sportszabályairól is szó esett. Felmerült például, hogy a folytatásban a nézők megszavazhatják a futam legjobb versenyzőjét és előzését. Ezzel a sport valamivel közelebb kerülhet szurkolóihoz és jobban kihasználhatja a közösségi médiában rejlő lehetőségeket, tehát két fontos kérdéskörben is előrelépést tehet. A Motorsport szerint ez a módosítás már idén bekerülhet a szabálykönyvbe, a legjobb előzést végrehajtó versenyző és a nap legjobbjának választott pilóta pedig kisebb trófeákat kaphat a nagydíjhétvége során.

A tankolás visszatérése és a fordított rajtrács ötlete ezúttal sem kapott komoly támogatást, felmerült azonban, hogy a leggyorsabban dolgozó bokszutcai csapat különdíjban részesülne a szezon végén, igaz, a Forma-1 egyik kiemelt partnere, a DHL már átad egy trófeát annak az istállónak, melynek dolgozói végrehajtották a szezon leggyorsabb kerékcseréjét. Természetesen az előzések számának növeléséről is tárgyaltak; a futamok akciódúsabbá tételének érdekében a Stratégiai Csoport arra fogja kérni a versenybírákat, legyenek elnézőbbek a manőverek szankcionálásakor, a csapatok és a pilóták ugyanis sokszor attól tartanak, kemény büntetést kapnak egy-egy incidensért.

Az elmúlt időszakban sok szó esett a versenyhétvégék programjának módosításáról is, ebben az ügyben azonban továbbra sem történt komoly előrelépés. A fordított rajtráccsal kapcsolatos előírás mellett a sprintfutamok (azaz a szombati, rövidebb megmérettetések) sem kaptak jelentős támogatást, a résztvevők azonban nem tettek le arról, hogy a jövőben felrázzák a menetrendet (2015-ben sokan a pénteki edzések hosszát kritizálták). Éppen ezért a jövőben a csapatokkal, a szervezőkkel és a szponzorokkal is tárgyalnak majd a lehetőségekről, hogy leghamarabb 2017-ben már elő tudjanak állni egy mindenkinek tetsző javaslattal.

Szervizelés a Saubernél (Fotó: xpbimages.com) Szervizelés a Saubernél (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak