– Eleven, központi figura voltam egészen pici korom óta, mindig a közösségek meghatározó alakja, erre törekedtem is. Minden olyan megmérettetésen ott voltam, amely ezt alátámasztotta. Olyan dolgokat is bevállaltam, amiket mások nem. Már akkor bennem volt ez a fajta dominancia, szereplési vágy, szerettem a kihívásokat, ami később is nagyon sokszor segített – idézte fel Vincze Ottó a Kossuth rádió Arcvonások című műsorában.

Vincze Ottó. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Az első gólok

A korábbi labdarúgó Ózdról indult, egy hétköznapi életet élő római katolikus családban nőtt fel, ott kapta meg azokat az értékeket, amelyeket ma is fontosnak tart. Mint mondta, nem éltek luxusban, ennek ellenére felhőtlenül telt a gyerekkora, rengeteg játékkal, és természetesen focival, éjjel-nappal. Egyesületi szinten későn kezdte el a sportot, már elmúlt 11 éves, amikor részt vett az első edzésen. Előtte senki nem mondta meg neki, mit csináljon a pályán, ami hasznára vált, fesztelen volt a játéka, azt csinált, ami eszébe jutott – emlékezett vissza.

Ózdon akkortájt komoly sportélet folyt, amibe az Ózdi Kohász Sport Egyesület játékosaként csöppent bele. A ’80-as évek közepén Salgótarjánban került először szembe Sándor Tamás korábbi válogatott labdarúgóval és a debreceni csapattal. Akkor utóbbiak diadalmaskodtak, 5-1-re, Vincze lőtte az ózdiak egyetlen gólját. Lefelé ballagva a pályáról egy idős néni megkérdezte tőle, mint jelent az OKSE, mire csak annyit felelt: „oh, kérem, semmi esélyünk”. Egy évvel később a különböző városi és megyei kiválasztásokat követően az országos serdülő-válogatottban már együtt játszottak Sándorral, párhuzamosan indult el így karrierjük. Később jött a Fradi, többször is, az FC Sion, a Barcelona B és a német csapatok; zárásként pedig ismét a zöld-fehéreknél.

Valami hiányzott

– Mindig önmagam szeretnék lenni, ezért is volt fontos, hogy abban tudtam kiteljesedni, ami az álmom és a legnagyobb szenvedélyem volt. Pici koromtól kezdve meg akartam mutatni másoknak, hogy milyen jó vagyok. A legjobb akartam lenni, vágytam arra, hogy ezt elismerjék – magyarázta. – Valami mégis mindig hiányzott ahhoz, hogy az utolsó ajtón be tudjak lépni, mind a karrieremben, mind emberileg, hogy a saját értékrendemnek megfelelően el tudjam érni azt, amit kitűztem. Ezért manapság is küzdenem, folyamatosan bizonyítanom kell – ismerte el.

Robog az idő

Szeret jókedvű lenni, sokat mosolyogni, de tudja, ezt sokan félreértik, és azt gondolják, hogy gondtalan életet él, ám ez nem igaz. – Én is félek az idő múlásától. 41 éves vagyok, abba az életszakaszba léptem, amikor már öregednek a családtagok, a rokonok, a barátok, jönnek a betegségek, de ezt el kell fogadni, még ha nehéz is – elmúlik az élet. Korát reggelente is érzi, élsportolói karrierje után egyre nehezebben kel már fel az ágyból.

Mindennapi luxus

Vincze Ottó – jelenleg ennyi van a névjegykártyáján. A Győri ETO volt klubigazgatója nyár óta pihen, „az elmúlt 30 év után megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy visszalépjek a rivaldafényből, és föltöltődjek” – fogalmazott. Próbál minél több időt családjával tölteni, párjával, Görbicz Anitával a nyáron jött világra közös gyermekük, Boldizsár, a 15 éves Ádám pedig előző kapcsolatából született. A világklasszis kézisről azt mondta: felnéz rá, mert „egy kivételes játékos és ember”. Elismerte: vágyott arra, hogy hasonló szintre kerüljön, de soha nem jutott el odáig.

Nincs megállás

A család mellett a nemzetközi kapcsolatait is építi. – Szeretnék nagy dolgokat tenni a magyar fociért, a jövőért, az utánpótlásért. Bennem van a vágy, el tudnék köteleződni ilyen dolgok mellett. Azonban nem az ember találja meg a feladatát, hanem fordítva. Nálunk ez sajnos nem így működik. Majd akkor tudunk előrelépni, ha a szakmai és emberi felkészültség lesz a legfontosabb a kiválasztásnál.