Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszú Katinka tizenegy számban indul a rövidpályás Eb-n

MTI
Hosszú Katinka tizenegy számban áll rajthoz az izraeli rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

A 26 éves versenyző kérésére – akárcsak a nyári kazanyi világbajnokság előtt – a szakvezetők csak a rajt előtt hozzák nyilvánosságra a konkrét számok listáját.

A Magyar Úszó Szövetség szerdai közleménye szerint a normál medencében ötszörös vb-aranyérmes, rövidpályán hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok Hosszú mellett Jakabos Zsuzsanna lesz az, aki sokat vállal, ő ugyanis hét számban indul majd Netánjában.

Jakabos Zsuzsanna a célban a 200 méteres vegyes úszás elődöntőjében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó Jakabos Zsuzsanna a célban a 200 méteres vegyes úszás elődöntőjében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó

A Kazanyban a három pillangó távon – 50, 100 és 200 méteren – három különböző színű érmet gyűjtött Cseh László ezúttal „visszaveszi” programjába korábbi sikerszámát, a 200 méter vegyest is.

A válogatott vasárnap indul Izraelbe, az Eb szerdán kezdődik, és a korábbiaktól eltérően négy helyett már öt napig tart majd.

A magyar csapat:

férfiak
Balog Gábor – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát
Bernek Péter – 200 m gyors, 400 m gyors, 1500 m gyors
Cseh László – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó, 200 m vegyes
Földházi Dávid – 50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 100 m vegyes
Grátz Benjámin – 100 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Gyurta Dániel – 100 m mell, 200 m mell
Gyurta Gergely – 1500 m gyors
Kenderesi Tamás – 100 m pillangó, 200 m pillangó
Lavotha Oszkár – 50 m gyors, 100 m gyors
Lobanovszkij Maxim – 50 m gyors, 100 m gyors
Mészáros Márk – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors
Nagy Péter – 50 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes
Sós Dániel – 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Takács Krisztián – 50 m gyors, 100 m gyors
Verrasztó Dávid – 200 m pillangó, 400 m vegyes

nők
György Réka – 200 m hát, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Hosszú Katinka – 11 szám (részletek a rajt előtt)
Jakabos Zsuzsanna – 50 m gyors, 100 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó, 100 m vegyes, 200 m vegyes, 400 m vegyes
Joó Sára – 50 m gyors, 100 m gyors, 50 m hát, 100 m hát, 100 m pillangó
Juhász Adél – 400 m gyors, 800 m gyors
Kapás Boglárka – 200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors
Molnár Flóra – 50 m gyors, 100 m gyors
Novoszáth Melinda – 200 m gyors, 400 m gyors
Sebestyén Dalma – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell, 200 m vegyes
Szilágyi Liliána – 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó
Szokol Szonja – 50 m mell, 100 m mell, 50 m pillangó, 100 m pillangó
Sztankovics Anna – 50 m mell, 100 m mell, 200 m mell

Váltók
4x50m férfi gyors
4x50m férfi vegyes
4x50m női vegyes
4x50m mixed vegyes

 

További tartalmak