Musorujsag
Élő Eredmények

A Pirelli ismertette gumiválasztását – idén utoljára

Pirelli
Ismertette gumiválasztását a Pirelli a 2015-ös évad utolsó négy versenyhétvégéjére. A leosztás megegyezik a tavalyival, kivéve természetesen a Mexikói Nagydíjat, ami 2014-ben még nem szerepelt a királykategória versenynaptárában.
Pirelli (Fotó: Batchelor / XPB Images) Pirelli (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Szingapúrban és Oroszországban a két lágy keveréket használták a Forma-1-es alakulatok, Japánban a keményebb összetételű abroncsoké volt a főszerep, a folytatásban pedig ismét szezon során legtöbbször látott „középutas” megoldás következik. A hátralévő négy megmérettetésből ugyanis háromszor a lágy és a közepes közül lehet majd választani.

Az Amerikai Egyesült Államokba és Brazíliába tavaly is a sárga és a fehér jelölésű abroncsokat szállította a Forma-1 hivatalos partnere, a kínálaton tehát ezeken a helyszíneken sem változtat (a mai közleménnyel hivatalossá vált, hogy erre 2015-ben csak kétszer került sor: Olaszországban és Oroszországban). Most kiderült, hogy a visszatérő mexikói pályán is ezt a két abroncsot vetik be, a szimulációk alapján ugyanis ezek passzolnak legjobban a felújított versenypályához.

A szezonzáró helyszínén – akárcsak tavaly – a két lágy keveréket használhatják majd a versenyzők. Itt a Pirelli tervei szerint egy tesztet is rendeznek majd, melyen a gyártó ki szeretné próbálni a 2016-os évre szánt szuper-szuperlágy abroncsokat (ezeket főleg a városi pályákon akarják majd használni). Ezen felül néhány a gumik összetételét illető módosítást is ellenőrizni akarnak, a következő évben ugyanis számításaik szerint tovább gyorsul a mezőny, és erre nekik is reagálniuk kell.

A Pirelli gumiválasztása a következő futamokra:

Amerikai Nagydíj: lágy (sárga), közepes (fehér)

Mexikói Nagydíj: lágy (sárga), közepes (fehér)

Brazil Nagydíj: lágy (sárga), közepes (fehér)

Abu-dzabi Nagydíj: szuperlágy (piros), lágy (sárga)

Pirelli gumik (Fotó: xpbimages.com) Pirelli gumik (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak