Musorujsag
Élő Eredmények

Dárdai kiosztott egy riporternőt a dortmundi vereség után

Bild
Az eredményen túl egy riporternő is felbosszantotta Dárdai Pált a Borussia Dortmund otthonában vasárnap elszenvedett 3-1-es vereség után.

Mint ismeretes, a magyar edző csapata, a Hertha BSC két góllal kikapott a Bundesliga 3. fordulójában. A dortmundiak az első félidőben a védő Mats Hummels fejesgóljával szereztek vezetést, majd a fordulást követően Pierre-Emerick Aubameyang találatával növelték előnyüket. A berliniek ugyanakkor nem adták fel, és Salomon Kalou találatával – amely lesről született – szépítettek. A hajrában a fővárosiak az egyenlítés érdekében kitámadtak, de a Dortmund a csereként pályára lépő ex-herthás Adrián Ramos révén bebiztosította győzelmét. A berlini csapat négy ponttal a tizedik helyen áll a tabellán.

Dárdai Pál – fotó: MTI/EPA/Annegret Hilse

A Bild beszámolója szerint a mérkőzés után a WDR rádióadó riportere, Anne van Eickels azzal a kérdéssel fordult Dárdaihoz, hogy nem kellett volna-e a Herthának nagyobb kockázatot vállalnia, hiszen nagyon sokáig a védekező alapfelállásban játszott a csapat.

„Nem tudom, milyen hiányzó rizikóvállalásra tetszik gondolni. Két százszázalékos gólhelyzetünk volt, amikor a Dortmundnak még egy se. Valószínűleg rossz meccset nézett vagy ki kellene cserélnie a szemüvegét” – hangzott a magyar tréner indulatos válasza.

A riporternő a Bildnek hozzátette, hogy később újra odament hozzá Dárdai azzal, hogy fogalma sincs a futballról. „De én nem törődöm ezzel, nem vagyok haragtartó. Ahhoz már túl régóta vagyok a szakmában” – tette hozzá Anne van Eickels.

További tartalmak