Musorujsag
Élő Eredmények

A szakmai igazgató elégedett a magyar atléták vb-teljesítményével

mti
Spiriev Attila szakmai igazgató elégedett a magyar csapat szereplésével a vasárnap zárult pekingi világbajnokságon, melynek pontversenyében Magyarország a 24. helyet szerezte meg a 207 ország közül.

„A látottak mellett a számok is alátámasztják az örömünket. A 24. hely a pontversenyben óriási teljesítmény, az pedig 2003 óta nem fordult elő, hogy három magyar versenyző az első hatban zárjon” – nyilatkozott hétfőn az MTI-nek Spiriev, hozzátéve, hogy az európai nemzetek között a 12. lett a válogatott, s többek között olyan országok küldöttségei végeztek mögötte, mint a spanyol, az olasz, a görög, vagy a svájci. A szakmai igazgató azért is tartja sokra az eredményeket, mert meglátása szerint egyre „mélyül és szélesedik az atlétika”, egyre nagyobb a konkurencia, ráadásul azzal, hogy a vb-címvédők mellett a Gyémánt Liga-sorozat győztesei is szabadkártyát kapnak, egy országból akár négyen indulhatnak egy-egy számban.

Peking, 2015. augusztus 23. Pars Krisztián a férfi kalapácsvetők döntőjében a pekingi atlétikai világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. (MTI/EPA/Diego Azubel) Peking, 2015. augusztus 23.
Pars Krisztián a férfi kalapácsvetők döntőjében a pekingi atlétikai világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. (MTI/EPA/Diego Azubel)

A személyekre lebontott értékelését Pars Krisztiánnal kezdte a szakember, kiemelve, hogy az olimpiai bajnok szombathelyi kalapácsvető az elmúlt években elkényeztette a sportbarátokat, s talán ezért fanyaloghatnak többen negyedik helye miatt. „Én azt hiszem, kicsit az látszott rajta, hogy belefáradt a rengeteg kínlódásba, a folyamatos fájdalmakba. Persze még így is majdnem összejött a vb-dobogó, csak az utolsó sorozatban csúszott le onnan” – mondta a kétszeres Eb-győztesről Spiriev Attila, aki reményét fejezte ki, hogy Pars derékfájdalmait nem gerincsérv okozza. A kiváló dobó az MR-vizsgálaton péteken esik majd át, s az azt követő napokban derül ki, hogy mi okozza a problémát.

Peking, 2015. augusztus 22. Márton Anita a női súlylökők döntőjében a pekingi atlétikai világbajnokságon 2015. augusztus 22-én. (MTI/EPA/Franck Robichon) Peking, 2015. augusztus 22.
Márton Anita a női súlylökők döntőjében a pekingi atlétikai világbajnokságon 2015. augusztus 22-én. (MTI/EPA/Franck Robichon)

A csapat másik negyedikjének, a súlylökő Márton Anitának a produkcióját szenzációsnak értékelte a szakmai igazgató, kiemelve, hogy a dobók között még mindig fiatalnak számító sportoló sikereiben óriási szerepe van edzőjének, Eperjesi Lászlónak. „Anita átlagai évről évre javulnak, az pedig lenyűgöző, hogy a világversenyeken rendre a legjobbját nyújtja. Az 19,48 méteres országos csúcsa egészen extra” – beszélt a Békéscsaba súlylökőjéről. – „Látva a mostani produkcióját felmerül, hogy néhány éven belül a 20 méteres álomhatárt is elérheti, de most az a legfontosabb, hogy stabilizálja helyét a világ legjobb nyolc súlylökője között.”

Peking, 2015. augusztus 23. Zsivóczky-Farkas Györgyi a női hétpróbázók gerelyhajító versenyében a pekingi atlétikai világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. (MTI/AP/Li Dzsin Man) Peking, 2015. augusztus 23.
Zsivóczky-Farkas Györgyi a női hétpróbázók gerelyhajító versenyében a pekingi atlétikai világbajnokságon 2015. augusztus 23-án. (MTI/AP/Li Dzsin Man)

Márton Anitához hasonlóan a hétpróbázó Zsivóczky-Farkas Györgyi és Krizsán Xénia szereplését is lenyűgözőnek nevezte a szakmai munka vezetője. Pekingben előbbi nagy egyéni csúccsal lett hatodik, utóbbi pedig junior országos rekorddal kilencedik. „Györgyi hihetetlen küzdő. Az a munka és alázat, amit ő beletesz, s az, ahogy a sérülésekkel is megküzd, példaértékű. Xénia rekordja pedig azért is fantasztikus, mert a júliusi U23-as Eb volt a főverseny a számára, amit meg is nyert 6300 pont feletti teljesítménnyel, márpedig a hétpróbát nagyon nehéz ilyen rövid időn belül kétszer csúcsformában teljesíteni” – méltatta a többpróbázókat Spiriev Attila, aki azt is elárulta, hogy két évvel ezelőtt volt egy beszélgetése Zsivóczky-Farkas Györgyivel, s akkor ő azt mondta a sportolónak, hogy a riói olimpián az első nyolcban számol vele, ám egy évvel korábban beért a legjobbak közé.

Raquel Gonzalez és Madarász Viktória a női 20 km-es gyaloglás után a pekingi atlétikai világbajnokságon – Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki

A szakmai igazgató külön kiemelte a 15. helyen végzett gyalogló, Madarász Viktória és a fiatal kalapácsvető, Gyurátz Réka teljesítményét. Madarász a nem éppen ideális időjárási viszonyok ellenére is közel volt egyéni legjobbjához, s jelezte, látni kell, hogy folyamatosan fejlődik. A mindössze 19 éves Gyurátz ugyan nem jutott döntőbe, ám 68,26 méteres eredménye dicséretes, és Spiriev külön örül annak, hogy az elrontott junior Eb után bizonyította, hogy az csak egy kisiklás volt.

Orbán Éva a női kalapácsvetés selejtezőjében a pekingi atlétikai világbajnokságon – Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

A csalódásokból kevesebb jutott, azt azonban Spiriev Attila is elismerte, hogy Kővágó Zoltán, Szabó Barbara és Orbán Éva is elmaradt a várakozásoktól. „A 36 éves Kővágó Zoli esetében talán furcsának tűnhet, de szerintem még midig érezni rajta a versenyhiányt, a kihagyott három évet. Persze az tény, hogy a délelőtti selejtezőkkel problémái voltak régen is, ám azért a komoly sikerek sem maradtak el. Mindenesetre dolgozni fogunk azon, hogy változtatni tudjunk ezen, ő mindenre nyitott a megoldás érdekében, s remélem, hogy a jövő évi nagy versenyeken, az Európa-bajnokságon és az olimpián nem lesz gond” – mondta a 2004-es olimpia másodikjáról a szakember, aki azt is megemlítette, hogy a pekingi szereplés azért is fájó, mert a kiváló diszkoszvető kiváló erőben, jó formában volt.

Szabó Barbara a női magasugrás selejtezőjében a pekingi atlétikai világbajnokságon – Fotó: MTI/EPA/Franck Robichon

A magasugró Szabó Barbarával kapcsolatban Spiriev nem azt fájlalja elsősorban, hogy nem került döntőbe, hanem az elért 1,80 méteres eredményét kevesli. „Valljuk be, ez telített betli volt. Úgy, hogy a vb előtt remekül ugrott, 1,94-re javította egyéni csúcsát, s még az ob-n is 1,92-vel nyert könnyedén” – nyilatkozott az ugróról Spiriev Attila, aki szerint ugyanakkor nem is Szabó, hanem a kalapácsvető Orbán Éva okozta a legnagyobb csalódást a magyar csapatból.

További tartalmak