Musorujsag
Élő Eredmények

Hosszú Katinka számára a világcsúcs többet jelent az olimpiai aranynál

mti
A világcsúcs többet jelent, mint egy olimpiai győzelem Hosszú Katinka számára, aki címét megvédve, rekordidővel nyert aranyérmet 200 méter vegyesen a kazanyi vizes világbajnokságon.

A magyar versenyző – aki a vasárnapi előfutamát (2:07.30 perc), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte – 2:06.12 perces idővel győzött, ezzel megdöntötte az amerikai Ariana Kukors 2009-ben Rómában felállított 2:06.15 perces rekordját.

„Számomra a világcsúcs többet jelent, mint egy olimpiai arany. Az, hogy a leggyorsabb vagyok egy versenyszámban, hogy soha senki sem úszott még gyorsabban, az hihetetlen, még most sem fogtam fel” – nyilatkozta a döntő után Hosszú az MTI-nek. Rövidpályán már úszott világcsúcsot, de ötvenes medencében még nem, ezért jelent különösen sokat számára ez az időeredmény – mondta.

„Ráadásul egy olyan cápadresszes csúcsot sikerült megdöntenem, amire 2009-ben azt mondták, valószínűleg soha vagy csak évtizedek után fogják megjavítani. Most végre beleélhetem magam abba, amikor valaki elmondhatja magáról: egy varázslatos álma teljesült.”

Előzetesen próbált nem gondolni a rekordra, igaz, azt tudta, hogy nyerni fog – tette hozzá. Délután kizárólag a versenyre koncentrált, a döntőből viszont szinte semmire nem emlékszik. „Talán csak az utolsó huszonöt méterre, ami azt jelenti, hogy nagyon jó verseny volt, ki tudtam mindent zárni, kiadtam magamból mindent . Az utolsó huszonöt méter már nagyon fájt, akkor kezdtem magamhoz térni, hogy húha, itt gondok lesznek, de reméltem, hogy senki nincs a közelemben. Akkor már csak próbáltam odaérni a falhoz, amilyen gyorsan csak tudtam” – mondta Hosszú, aki a kazanyi folytatással kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy jó formában van…

Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszás döntője után a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó Hosszú Katinka a 200 méteres vegyesúszás döntője után a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó

Hosszú a döntőben jól kezdett, bár pillangón brit riválisa tartani tudta vele a lépést, háton azonban növelte előnyét, és ekkor már három tizeddel a világcsúcsidőn belül úszott. Mellen még tudott erősíteni, így gyorson már csak az órával versenyzett. Hosszú ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="348953"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Hosszú Katinka arany-, Cseh László bronzérmes a kazanyi vb-n
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/08/DACSA201508030291-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek