Musorujsag
Élő Eredmények

Nézze nálunk online a Debrecen-Rosenborg EL-selejtezőt!

telesport.hu
Történelmi sikerre lenne szüksége a Debrecennek ahhoz, hogy előnyt szerezzen a Rosenborg ellen az Európa Liga-selejtező 3. fordulójának csütörtöki első felvonásán, magyar csapat ugyanis korábban még egyszer sem tudta legyőzni a norvég bajnokot. A csütörtökön 20 órakor kezdődő találkozót a telesport.hu élőben közvetíti. A közvetítés csak Magyarország területén belül nézhető.

Először 1986-ban az Intertotó Kupában a Videoton játszott az északi rivális ellen, a csoportkör mindkét összecsapása döntetlennel zárult. A legközelebb az 1997-es Bajnokok Ligája-selejtezőben az MTK állt a győzelemhez, a kék-fehérek 3-2-re vezettek a Hungária körúton, amikor a 68. percben kialudtak a fények, és nem tudták folytatni az összecsapást. Másnap, a megismételt mérkőzésen 1-0-s, majd a norvégiai visszavágón 3-1-es Rosenborg-siker született. 2000-ben a Dunaferr került össze a Rosenborggal, Egervári Sándor bajnokcsapata egy 2-2-es hazai döntetlen és egy 2-1-es idegenbeli vereség után búcsúzott.

A Debrecen találkozott már norvég ellenféllel, 2013-ban a Strömgodsettel, amelytől az idegenbeli 2-2 után a Nyíregyházán megrendezett visszavágón 3-0-ra kikapott.

Kondás Elemér csapata az első fordulóban a montenegrói Sutjeska Niksic együttesét búcsúztatta, majd az előző körben a lett Skonto Riga következett, amelyet az idegenbeli 2-2 után hazai pályán 9-2-re vert, amivel a klub történetének legnagyobb arányú nemzetközi sikerét aratta.

Kondás Elemér - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Kondás Elemér – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A hajdúsági gárda a bajnokságban a Békéscsaba idegenbeli legyőzésével rajtolt, vasárnap azonban meglepetésre 1-1-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával, igaz, több kulcsember is pihenőt kapott.

A találkozó csütörtökön 20 órakor kezdődik, a mérkőzés játékvezetője az ír Neil Doyle lesz, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

A szlovák Slovan Bratislavát erősítő Priskin Tamás az orosz FC Krasznodarral szemben bizonyíthat a csütörtökön 19 órától rendezett mérkőzésen, míg a lengyel Legia Warszawa támadója, Nikolics Nemanja az albán Kukesi ellen játszhat 20 órától.

A kazah Kairat Almati és a skót Aberdeen 16.45-kor kezdődő összecsapását Bognár Tamás vezeti, segítői Tóth Vencel, Buzás Balázs és Pintér Csaba lesznek.

EL-selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:
DEBRECENI VSC-Rosenborg (norvég) 20.00

Az online közvetítés csak magyarországi IP-címekről nézhető!

 

További tartalmak