Musorujsag
Élő Eredmények

Cancellara kettős csigolyatöréssel fejezte be a Tour harmadik szakaszát

mti
Bukás és betegség miatt összesen heten adták fel a harmadik szakasz után a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.

Az Antwerpen és Huy közötti 159,5 km-es etapon történt tömegbukás hat „áldozatot” követelt. Köztük volt az összetett svájci éllovasa, a négyszeres világbajnok Fabian Cancellara is, akinél – miután végigtekerte a hátralévő távot – kettős csigolyatörést állapítottak meg. A kétszeres Tour-szakaszgyőztes ausztrál Simon Gerrans a csuklóját, a dél-afrikai Daryl Impey a kulcscsontját, a balesetet okozó francia William Bonnet az egyik csigolyáját, a holland Tom Dumoulin és az orosz Dimitrij Kozoncsuk pedig a vállát törte el.

A német Andreas Schillinger betegség miatt jelezte, hogy nem száll nyeregbe a keddi szakaszon, a Seraing és Cambrai közötti, macskaköves részekkel nehezített 223,5 kilométeren.

A hétfői etapot a spanyol Joaquim Rodriguez nyerte meg, a 2013-ban Tour-győztes brit Chris Froome pedig átvette az összetettben élen állónak járó sárga trikót.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="333170"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Tömegbukás a Tour de France harmadik szakaszán
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/07/K__AP201507061271-1024x576.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak