Musorujsag
Élő Eredmények

A mezőny hátsó részében a magyarok vegyes váltóban

MTI
Két szám után 18. helyen áll az Alekszejev Tamara, Harangozó Bence páros a berlini öttusa-világbajnokság vegyesváltójában.

A magyarok a 2×100 méteres úszásban 2:03.43 perccel a 14. legjobb időt érték el a húsz csapatot felvonultató mezőnyben.

Ezután következett a vívás, melynek első szakaszában, a körvívásban 13 győzelmet arattak és 25 asszót veszítettek el, majd a második etapban, a bónuszvívásban nyertek a guatemalaiak és a kubaiak ellen, végül kikaptak a japánoktól.

Előbbiben mindegyik csapat összecsapott az összes ellenfelével, utóbbiban pedig először a körvívásban utolsó helyezett mérkőzött meg az előtte állóval, a győztes maradhatott a páston a következő ellenféllel szemben, majd ez így folytatódott addig, amíg az első szakaszban legeredményesebb is sorra került. A magyar páros vívásban 18. lett.

További tartalmak