Musorujsag
Élő Eredmények

Kovács Sarolta átvette a vezetést az öttusa-vb-n

mti
Kovács Sarolta nagyszerűen vívott, ezzel az élre ugrott a berlini öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyének döntőjében.

Földházi Zsófiának viszont nem sikerült jól a második szám, így ő 30. két szám után.

Kovács Sarolta - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Kovács Sarolta – MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A két magyar egymás elleni asszóját Kovács nyerte, aki a folytatásban is lendületben maradt. Végig önbizalommal ment fel a pástra, nem volt hullámvölgy a vívásában, így bár időnként vereségek is becsúsztak, többnyire győzelmeket aratott. A vége 25/10 lett, amivel ennek a számnak az első részében – holtversenyben az orosz Donata Rimsaitével és a brazil Yana Marquessel – a második helyen végzett. Világbajnokságon ezt megelőzően még soha nem vívott ilyen jól.

Földházi ugyanakkor nem találta a ritmust, s ahogy haladt előre a vívás, egyre kevesebb esélye maradt arra, hogy jelentősen javítson a helyzetén. Nem is sikerült neki, 12 megnyert asszó mellett 23-at elveszített.

A mezőny a teremből a lovaspálya és a lőtér között felállított, a vívóteremtől pár száz méterre lévő pódiumhoz vonult, ahol az emelt páston zajlott tovább a második szám az úgynevezett bónuszvívással. Ebben először a körvívásban utolsó helyezett mérkőzött meg az előtte állóval, a győztes maradhatott a páston a következő ellenféllel szemben, majd ez így folytatódott addig, amíg az első szakaszban legeredményesebb is sorra került. A bónuszvívásban minden győzelem egy pontot ért. A magyarok egy-egy győzelmet arattak.

A számot a 2008-ban olimpiai bajnok német Lena Schöneborn nyerte, mégpedig az öttusavívásban világrekordnak számító harminc győzelemmel és öt vereséggel, ráadásként pedig még a bónuszvívásban is begyűjtött egy győzelmet. Gyengébb úszása miatt azonban összetettben így is három ponttal Kovács mögött áll a lovaglás előtt.

A verseny a lovaglás után a lövészetekkel megszakított 4×800 méteres futással ér majd véget.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek