Musorujsag
Élő Eredmények

Chile először vagy Argentína tizenötödször? - Szombat este Copa America-döntő

mti
Chile története során először lehet Dél-Amerika bajnoka, ugyanakkor a Copa America szombati döntőjében hazai pályán ehhez a favoritnak tartott Argentínát kellene legyőznie.

A két csapat 1916 óta íródó közös történetében 37 tétmérkőzést játszott egymással, a chileiek egyetlen egy alkalommal, 2008-ban Santiagóban, egy világbajnoki selejtezőn tudtak diadalmaskodni. Az argentinok egy győzelemmel 15. alkalommal hódítanák el a trófeát, így az örökrangsor élén utolérnék az uruguayiakat.

Az argentinok 22 év után diadalmaskodhatnak nagy tornán, legutóbb 1993-ban a Copa Americán győztek, 2004-ben és 2007-ben is a brazilokkal szemben maradtak alul a fináléban, tavaly nyáron pedig a világbajnokság döntőjében szenvedtek vereséget a németektől.

Lionel Messi – fotó: MTI/AP/Silvia Izquierdo

A négyszeres aranylabdás Lionel Messi kupagyűjteményéből még hiányoznak a felnőtt válogatottal elért trófeák, ugyanis a nemzeti csapattal korábban „csak” egy U20-as világbajnoki, illetve olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett. Érdekesség, hogy a Barcelona támadója eddig mindössze egyetlen gólt szerzett a tornán, ráadásul azt is büntetőből, ugyanakkor nagyszerűen szolgálja ki társait.

„Nem kell házi gólkirálynak lennie ahhoz, hogy boldog legyen. Ha ad három gólpasszt, az is rendben van” – nyilatkozta Messivel kapcsolatban Gerardo Martino szövetségi kapitány.

A támadó barcelonai csapattársa, a kapus Claudio Bravo szerint ugyanakkor az argentin válogatott nem csak Messiről szól: „Tisztában vagyunk vele, milyen fantasztikus játékos, de nekünk az egész argentin csapatra kell figyelünk”.

A találkozó magyar idő szerint 22 órakor kezdődik Santiagóban.

További tartalmak