Musorujsag
Élő Eredmények

Bugyikontrollnak is alávetik a sztárokat Wimbledonban

Bild
A wimbledoni tornán szereplő teniszezőknek még a fehérneműit is ellenőrzik.

Mint ismeretes, a patinás viadalon hagyományosan csak fehérben szabad pályára lépni. Az angolok ezt annyira komolyan veszik, hogy még „bugyikontrollnak” is alávetik a sztárokat, ami meglehetősen kellemetlen a főszereplők számára.

Caroline Wozniacki – fotó: EPA/Andy Rain

„Elég ritka, hogy valaki a szoknyám alá akar lesni, hogy megnézze, fehér alsónadrág van-e rajtam” – panaszkodott Barbora Strycova. A Bild idézi a korábbi világelső Caroline Wozniackit, aki úgy fogalmazott, hogy ez az ellenőrzés „nagyon szörnyű”.

A kanadai Eugenie Bouchard azért részesült figyelmeztetésben, mert fekete melltartója kicsit átütött a fehér pólóján. Az előszeretettel feltűnő ruhákban pályára lépő Bethanie Mattek-Sands pedig azt mondta, hogy még az esküvőjén sem fehérbe, hanem feketébe öltözött.

Eugenie Bouchard – fotó: EPA/Facundo Arrizabalaga

A wimbledoni szervezők 1995-ig csak azt írták elő, hogy „jobbára fehér ruhában” lépjenek pályára az indulók. Később ezen szigorítottak, jelenleg „csaknem kizárólag fehér ruha” a megengedett. Ha valaki ezt megszegi, pénzbüntetéssel kell számolnia.

További tartalmak