Musorujsag
Élő Eredmények

Két titkos fegyvere is van a Force Indiának?

motorsport.com, F1i
A Force India visszafogottan kezdte az évet, Monacóban viszont megcsillant a fény az alagút végén. A csapatvezető, Vijay Mallya úgy véli, Sergio Pérez monacói remeklése bizonyítja, hogy a VJM08-as jól bánik a szuperlágy abroncsokkal, ráadásul hamarosan érkezik az átalakított versenygép is.
Sergio Pérez (Fotó: XPB Images) Sergio Pérez (Fotó: XPB Images)

Nehezen indult az indiaiak szezonja, 2015-ös autójuk ugyanis – az új szélcsatornába való költözéssel és a készpénzáramlással kapcsolatos problémák miatt – a vártnál később gurulhatott pályára. Mivel a konstrukció igencsak kezdetleges, a pilóták már a szezon elején elismerték, hogy az első futamokon a pontszerzésért is küzdeniük kell, a vezetők pedig egyértelművé tették, hogy az egylet gőzerővel dolgozik egy komoly fejlesztésekkel ellátott „B-autó” létrehozásán.

Az indiaiak tudják, hogy addig nagyon nehéz dolguk lesz, ha ott akarnak lenni a legjobb 10 között, a Monte-Carlóban debütáló szuperlágy abroncsok azonban adhatnak egy kis lökést az alakulatnak; legalábbis a csapatvezető most ebben bízik. „Az autó nagyon jól ment ezeken az abroncsokon, és most több olyan futam jön, ahol a szuperlágyat is használhatjuk, szóval magabiztosak vagyunk. A B-autónk Silverstone-ban debütál majd; ez lesz az igazi 2015-ös versenygépünk, szóval reméljük, sokat fejlődhetünk. Sosem láttam ennyire izgatottnak a mérnököket, de amíg nem vittük pályára az autót, nem akarok ennél többet mondani” – nyilatkozta Mallya a motorsport.com munkatársának.

A gyenge spanyolországi hétvége után a Force India meglepően jól teljesített Monte-Carlóban, Sergio Pérez ugyanis hetedikként ért célba – szombaton az időmérő utolsó szakaszába is bekerült – az általa szerzett pontoknak köszönhetően pedig az indiaiak a Lotust és a Toro Rossót is megelőzték a gyártók bajnokságában. „Ennél jobb eredményt nem érhettünk volna el, ha figyelembe vesszük a lehetőségeinket” – mondja a mexikói pilóta. „A futam végén Kimi [Räikkönen] már szenvedett az abroncsaival, viszont így is gyorsabb volt, szóval nem volt esélyem [az előzésre], viszont a csapat számára ez így is egy nagyszerű hétvége volt” – tette hozzá.

Miközben Pérez bekerült a pontzónába, a csapattárs, Nico Hülkenberg csak az eredmény után futhatott, hiszen az első körben koccant Fernando Alonsóval. Mallya csalódott volt a történtek miatt, a német teljesítményét azonban dicsérettel illette. „Természetesen mindig nagyon jó a pontszerzők közé kerülni, és nagyon nagy kár, hogy Nico nem fért be a legjobb tízbe. Az Alonsóval történt incidens után visszaesett, de így is tiszteletreméltó versenyt futott, hiszen végül sikerült tizenegyedikként célba érnie” – méltatta a korábbi GP2-es bajnokot az indiai szakember.

A csapatvezető tehát elégedett versenyzői teljesítményéért, ezért egyelőre még csak nem is gondol arra, hogy változtasson a jelenlegi felálláson. „Mindig is azt mondtam, hogy elégedett vagyok a srácokkal, és örülök, hogy ők alkotják a csapatomat. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen tehetséges versenyzők alkotják a Force India kettősét. Nem szabad elfelejteni, hogy Nico tavaly szinte minden futamon pontot szerzett, Sergio pedig dobogóra állt a bahreini viadalon, és egészen biztos, hogy idén is jobb eredményekért harcolnának, ha nem lennének korlátozottak a lehetőségeink. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy változtatunk. Szeretem és tisztelem ezeket a srácokat; nincs ok a cserére!”

További tartalmak