Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért nehéz még mindig az újoncok dolga

Autosport
A Toro Rosso spanyol versenyzője, Carlos Sainz nem ért egyet azokkal a kijelentésekkel, melyek szerint napjainkban sokkal könnyebb egy újonc dolga, mint volt néhány évvel, évtizeddel korábban. A fiatal pilóta elmondta, miért okoz még mindig nehézségeket az F1-es debütálás.
Carlos Sainz (Fotó: Photo4 / XPB Images) Carlos Sainz (Fotó: Photo4 / XPB Images)

Az utóbbi időben többen hangot adtak azon véleményüknek, mely szerint az újoncok dolga ma sokkal könnyebb, mint a Forma-1 korábbi korszakaiban volt, hiszen az autók könnyebben vezethetővé váltak, irányításuk tehát nem terheli le annyira a pilótákat. Sainz csak részben ért egyet ezekkel a véleményekkel, azt ugyanis elismeri, hogy fizikai szempontból könnyebb lett a versenyzők dolga, azt azonban nem, hogy a fiataloknak ma már nem kell komoly kihívásokkal szembenézniük.

„Fizikailag nem olyan nehéz, mint 10 évvel ezelőtt volt, szellemileg azonban szörnyű” – idézi a spanyol versenyző szavait az Autosport. „Nemrég hallgattam meg a barcelonai rádióbeszélgetést, hiszen alaposan ki szerettük volna elemezni, hogy a folytatásban még jobb munkát végezzünk, és ez valami hihetetlen! Mentálisan iszonyatosan nehéz, hiszen folyamatosan állítani kell a kapcsolókon, ezzel párhuzamosan pedig a gumiabroncsok megóvására is figyelned kell” – magyarázza.

„Továbbá kezelned kell az akkumulátort és a fékegyensúlyt is állítanod kell a kanyarok előtt. Szóval, még mindig nagyon nehéz, de más értelemben nehéz, mint volt korábban. Én örülnék, ha ez a része egy kicsit könnyebbé válna, és a folytatásban tényleg gyorsabbak lennének a versenyautók, nekem pedig arra kellene összpontosítanom, hogy nagyon gyorsan irányítsam őket” – teszi hozzá, utalva azokra a szabálymódosítási javaslatokra, melyek szerint 2017-ben öt-hat másodperccel gyorsabb versenygépek érkeznek majd.

Noha fizikai szempontból valóban könnyebb a pilóták dolga, Sainz szerint a királykategóriába érkező fiatal tehetségeknek mentálisan még sohasem kellett ennyire felkészültnek lenniük a sport történelme során. „Húsz százalékban kell a versenyzésre összpontosítanod, és nyolcvan százalékban a többi dologra. Normális esetben ennek pont fordítva kellene lennie. Nagyon mélyre kell ásnod, és helyet kell csinálnod ennek a rengeteg egyéb dolognak, és ez bizony nem könnyű. Az emberek azt mondják, az újoncoknak könnyű dolguk van, és talán kívülről tényleg úgy tűnik, de ez nem igaz!”

További tartalmak