Musorujsag
Élő Eredmények

Drogba is az Egyesült Államokba tart

MTI
Arról, hogy elhagyja Európát, a 37 éves, 104-szeres elefántcsontparti válogatott csatár a Daily Telegraphnak adott interjúban beszélt, miután vasárnap lejátszotta utolsó mérkőzését a londoni Kékek színeiben.

„Sok fantasztikus csapat van a Premier League-ben, de a Chelsea iránt érzett kötődésem miatt nem tudnék egy másik angol csapatban futballozni” – nyilatkozta Drogba, s hozzátette, amikor a közösségi médiában bejelentette távozását Londonból, azonnal megkereste néhány együttes. „Ez azt jelenti, hogy még mindig hozzá tudok tenni egy csapat játékához, s természetesen az egyesült államokbeli karrier is érdekel. Most néhány nap vagy hét alatt átgondolom, hogy mi a legjobb a számomra, egy azonban biztos: futballozni akarok.”

Drogba tavaly tért vissza a Chelsea-hez, amelynek színeiben 2004 és 2012 között Bajnokok Ligáját, három bajnoki címet, két Ligakupát és négy FA Kupát nyert. Az elefántcsontparti támadó a most befejeződött idényben újra bajnok lett a Kékekkel, s a Ligakupában is diadalmaskodott a csapattal. A szurkolók 2012-ben Drogbát választották a Chelsea történetének legjobb futballistájává.

Több PL-játékos is az óceán túlpartján folytatja: Lampard-nak, aki csapattársa volt korábban Drogbának a Chelsea-nél, a New York City FC lesz pályafutása következő állomása, míg a Liverpooltól vasárnap elbúcsúzott Gerrard a Los Angeles Galaxyhoz szerződött.

További tartalmak