Musorujsag
Élő Eredmények

Michelin: A 13 colos kerekek ideje lejárt!

Autosport
A Michelin sportigazgatója, Pascal Couasnon úgy véli, a Forma-1 hamarosan búcsút int az „idejétmúlt” 13 colos kerekeknek és elkötelezi magát a 18 colos abroncsok használata mellett. A francia szakember szerint ennek a formátumnak több előnye is van.
A Pirelli 18 colos kereke a Lotuson (Fotó: Batchelor / XPB Images) A Pirelli 18 colos kereke a Lotuson (Fotó: Batchelor / XPB Images)

A hónap elején Couasnon már elhintette, hogy a Michelin örömmel visszatérne a királykategóriába, ezt azonban két fontos feltételhez kötötte: elmondása szerint a cég ragaszkodik a 18 colos kerekek bevezetéséhez, és fontosnak tartja, hogy a folytatásban tartósabb abroncsokat használjanak a királykategóriában. Miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is kiírta legújabb pályázatát a gumiszállítói pozíció iránt érdeklődő cégek számára, a francia szakember ismét a 18 colos kerekek bevezetésének fontosságát hangoztatta.

„Ezzel lehetőségünk lenne arra, hogy olyan új megoldásokkal kísérletezzünk, melyeket a közúti abroncsok gyártása során is felhasználhatunk” – idézi Couasnon szavait az Autosport. „A motorsport még mindig fontos szerepet játszik az autóiparral kapcsolatos fejlesztések felgyorsításában, a jelenlegi technológiát azonban nem tudjuk átültetni az országútra. A Forma-1 több területen is rendkívül modernné tudott válni, ez azonban nem igaz a gumiabroncsokkal kapcsolatos fejlesztésekre. A 13 colos kerekek ideje egészen egyszerűen lejárt az együléses autóversenyzés világában. A nagyobb abroncsok ezen felül modern megjelenést kölcsönöznének az autóknak!”

Noha kijelentésével többen egyetértenek, a mérnököknek vannak aggályaik az esetleges átállással kapcsolatban, hiszen az autókat komolyabban át kellene alakítani, hogy ezen kerekkel is megfelelően gyorsak legyenek. Couasnon viszont nem aggódik. „Tavaly a Renault segítségével már teszteltük a nagyobb abroncsokat, és sikerült gyorsabbá tenni a versenyautót, valamint vezetés is élvezetesebbé vált, noha nem hajtottunk végre komolyabb módosításokat a versenygép beállításain, csak lecseréltük a 13 colos kereket” – idézi fel annak a spanyolországi gyakorlásnak az emlékeit, mely során a Renault-világszéria 3.5-ös géposztályának autójával tesztelték a 18 colos abroncsokat.

Korábban a királykategória jelenlegi gumiszállítója, a Pirelli is jelezte, hogy ha a csapatok és a sport vezetői arra kérik, örömmel készít nagyobb átmérőjű abroncsokat. A Michelinhez hasonlóan tavaly már ők is bemutatták 18 colos kereküket, sőt az egyik szezonközi teszten fel is szerelték a Lotus F1-es autójára. Az olaszok pénteken ismét elővették ezt az abroncsot, a korábbi Forma-1-es versenyző Martin Brundle pedig egy GP2-es autóval pályára is vitte azokat. Brundle a bemutató után elmondta, hogy bár maga az abroncsok tetszett neki, azok mérete miatt nem látta tökéletesen a versenypályát.

Ennek ellenére Couasnon biztosra veszi, hogy a 18 colos kerekek hamarosan meghódítják a formaautók világát. „Szerintem az elképzelés idővel teret nyer magának. A tavaly útjára indított Forma-E bajnokságban már ezeket az abroncsokat használjuk és promóciós célból már a Renault-világsorozat több kategóriájában is kipróbáltuk a nagyobb kerekeket, ezek a sorozatok pedig a Forma-1 előszobájának számítanak, szóval talán a királykategória is követni fogja a példájukat. Továbbra is azt mondom, hogy ennek a lépésnek lenne értelme!”

További tartalmak