Musorujsag
Élő Eredmények

A három szabadedzés összesített eredménye

Boxutca
Csütörtökön mindét szabadedzést a Mercedes gyári alakulata nyerte, az időmérő előtti utolsó gyakorlás azonban a Ferrari sikerét hozta, ezzel a sikerre pedig az összetett eredménylista élére is a vörösök álltak – lentebb ezt a listát böngészhetik!
Sebastian Vettel (Fotó: Charniaux / XPB Images) Sebastian Vettel (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A Manorral versenyző Roberto Merhi kivételével mindenki szombaton az időmérő edzés előtt futta meg eddigi legjobb időeredményét, ami talán senkit sem ért meglepetésként, hiszen a körülmények ezúttal valamivel barátságosabbak voltak, mint az első edzésnap alakalmával. Az összetett eredménylistán ennek megfelelően Sebastian Vettel állt az élre.

A Ferrari német versenyzője több mint két másodperccel tudott gyorsabb kört futni, mint a csütörtöki második edzésen, eddigi legjobbja pedig mindössze két tizeddel marad el Nico Rosberg tavalyi pole pozíciós idejétől. A honfitárs egyelőre a második helyet foglalja el, a listavezető Lewis Hamilton pedig a harmadikat.

A Mercedes pilótáit Daniel Ricciardo követi a Red Bull-lal, majd Carlos Sainz következik, aki egyelőre ismét ígéretesen teljesít a Toro Rossóval. Az üldözők közül egyelőre hiányzik a Williams; a patinás brit alakulat pilótái egyelőre nem tudtak bekerülni a legjobb 10 közé, igaz ők általában az időmérőn szoktak „begyorsulni”, eddig azonban egyik edzésen sem voltak ott a legjobbak közelében.

Monacói Nagydíj, a szabadedzések összesített eredménye

1

Sebastian Vettel

Ferrari

1:19,134

1:18,295

1:16,143

-2.152

2

Nico Rosberg

Mercedes

1:19,762

1:17,932

1:16,361

-1.571

3

Lewis Hamilton

Mercedes

1:18,750

1:17,192

1:16,705

-0.487

4

Daniel Ricciardo

Red Bull

1:19,086

1:19,639

1:17,120

-1.966

5

Carlos Sainz

Toro Rosso

1:19,245

1:18,659

1:17,256

-1.403

6

Kimi Räikkönen

Ferrari

1:19,679

1:18,543

1:17,401

-1.142

7

Danyiil Kvjat

Red Bull

1:19,520

1:18,548

1:17,471

-1.077

8

Jenson Button

McLaren

1:20,202

1:19,606

1:17,767

-1.839

9

Max Verstappen

Toro Rosso

1:18,899

1:18,782

1:17,788

-0.994

10

Romain Grosjean

Lotus

1:20,274

1:19,266

1:17,806

-1.46

11

Sergio Pérez

Force India

1:20,649

1:19,300

1:17,832

-1.468

12

Pastor Maldonado

Lotus

1:19,454

1:19,577

1:17,956

-1.498

13

Nico Hülkenberg

Force India

1:20,784

1:19,151

1:18,102

-1.049

14

Fernando Alonso

McLaren

1:19,791

1:18,906

1:18,197

-0.709

15

Valtteri Bottas

Williams

1:20,917

1:19,566

1:18,212

-1.354

16

Felipe Massa

Williams

1:19,766

1:19,560

1:18,242

-1.318

17

Felipe Nasr

Sauber

1:20,857

1:20,263

1:18,767

-1.496

18

Marcus Ericsson

Sauber

1:21,219

1:19,269

-1.95

19

Will Stevens

Manor

1:23,234

1:22,943

1:21,093

-1.85

20

Roberto Merhi

Manor

1:23,404

1:22,017

1:22,225

+0.208

További tartalmak